
Újabb razziákat tartott az Egyesült Államok bevándorlási és vámügyi hatósága (ICE) Kalifornia mezőgazdasági területein és Los Angeles környékén. A célpontok között elsősorban be nem jelentett mezőgazdasági munkások szerepeltek, akik között családok és kisgyermekek is vannak – erről írt a Guardian alapján a Telex. A razziák miatt Los Angelesben és más amerikai városokban is tiltakoztak. „Ha a mezőgazdasági munkaerő rettegésben él, a földeken nem lesz betakarítás. Ennek hatása nemcsak helyi szinten érezhető, hanem országos is” – mondta Ventura város polgármestere, Jeannette Sanchez‑Palacios.
Jogvédő csoportok több akcióról számoltak be az állam területén, ahol a becslések szerint 255 700 mezőgazdasági munkás illegálisan tartózkodik, és elmondásuk szerint az ügynökök áfonyaföldeken keresztül üldözték a munkásokat, valamint mezőgazdasági létesítményekben hajtottak végre műveleteket. A razziák növekvő száma összefügg azzal, hogy az ICE igyekszik teljesíteni a napi 3000 letartóztatásra vonatkozó kvótát, amelyet Stephen Miller, Trump helyettes kabinetfőnöke határozott meg.
Los Angelesben több napja zajlanak a tüntetések a bevándorlási hivatal embereinek fellépése ellen. Kedden a rendőrség több mint 200 embert vett őrizetbe, hétvége óta összesen pedig több mint 400-at. Hamarosan tengerészgyalogosok is csatlakoznak a nemzeti gárda egységeihez Los Angeles utcáin, és engedélyt kapnak arra, hogy ideiglenesen őrizetbe vegyenek bárkit, aki akadályozza a bevándorlási hatóságok rajtaütéseit, vagy konfrontálódik a szövetségi ügynökökkel a tüntetések során. Donald Trump a kaliforniai kormányzó, Gavin Newsom tiltakozása ellenére rendelte el a csapatok bevetését, ami országos vitát váltott ki a hadsereg belföldi alkalmazásáról, és tovább fokozta azokat a tiltakozásokat, amelyek Los Angelesből kiindulva más nagyvárosokra is átterjedtek, többek közt New Yorkra, Atlantára és Chicagóra. Pete Hegseth védelmi miniszter a kongresszus előtt arról beszélt, hogy a Pentagon képes arra, hogy a nemzeti gárda csapatait több városba vezényelje, „ha további zavargások vannak olyan helyeken, ahol a rendfenntartó erőket fenyegetik”. A Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt pedig azt mondta: „Legyen ez egyértelmű üzenet az ország más részein élő baloldali radikálisoknak, akik azon gondolkodnak, hogy lemásolják az erőszakos akciókat, hogy megállítsák a kormányzat tömeges deportálási törekvéseit.”