Egy 41 éves szíriai férfi szombat este félelmet és rettegést okozott a Ruhr-vidéken, Essenben élő emberek között. Tüzeket gyújtott, és furgonjával több üzletbe is belehajtott, az akciói során 31 ember megsérült, két gyermek életveszélyben van.
A tűzoltóság közlése szerint az egész délután 5 óra körül kezdődött Essen-Altenessenben – írja a Bild nyomán az Index. Ahogy arról a rendőrség a WAZ című lapnak beszámolt, az Altenessener Strasse és a Pielsticker Strasse sarkán lévő lakóházban gyújtott tüzet az elkövető, ezután a Zollvereinstrasse felé hajtott, ahol egy másik házban is felgyújtott valamit.
A rendőrség közlése szerint aznap este összesen 29 ember sérült meg a tűzesetekben, viszont a tűzoltóság már 31 sérültről beszélt.
Beszámolók szerint szülők a házaik tetejéről, az ereszcsatornáról adták le gyermekeiket egy segítő karjaiba. Két sérült gyerek ennek ellenére még most is életveszélyben van. A férfinak ez viszont még nem volt elég, visszaszállt a furgonjába, és a Katernberger Strasse felé hajtott. Ott nekiment a furgonnal egy zöldségüzlet kirakatának, majd visszafordult, és ismét nekiment az üzlet homlokzatának. De még mindig nem ez volt az utolsó állomás. A sofőr egy másik üzlet felé vette az irányt a Katernberger Strassén, de ezúttal kiszállt, és elővett egy bozótvágó kést. A közösségi oldalakon olyan videók keringenek, amelyeken az elkövető a vágófegyverrel fenyegeti a környékbelieket. A járókelők a jelek szerint tárgyakkal dobálva tartották magukat távol tőle.
A rendőrségnek végül sikerült elfognia az elkövetőt. A férfi kezén égési sérülések voltak. A hatóságok egyelőre nem nyilatkoztak a bűncselekmény hátteréről.A rendőrségnek a zöldségüzlettől néhány méterre sikerült elfognia az elkövetőt. A férfi kezén égési sérülések voltak. A hatóságok egyelőre nem nyilatkoztak a bűncselekmény hátteréről.