Pablo Escobar özvegye huszonöt évvel a drogbáró halála után megírta közös életük történetét. Victoria Eugenia Henao a Magyar Hangnak adott interjúban elmesélte, milyen volt a világ egyik legrettegettebb bűnözője testközelből, miért tartott ki mellette az utolsó pillanatig, mit köszönhet a bénító félelemnek, hogyan győzte meg a rivális kartellek vezetőit, hogy hagyják életben, és miért nem zavarja, hogy évtizedek óta minden lépését figyelik.
A Keresztapa utolsó jelenetében Michael Corleone, a maffiacsalád feje váratlan gesztust tesz, megengedi a feleségének, hogy kérdezzen az üzleti ügyeiről, egyetlenegyszer. Victoria Eugenia Henao soha sem kérdezhetett. Igaz, az ő férjéhez képest Francis Ford Coppola filmjének gengszterei piti csekkhamisítónak tűnnek csupán. Pablo Escobar, Kolumbia rettegett drogbárója fénykorában a világ egyik leggazdagabb embere volt, aki az Egyesült Államokba tartó kokainszállítmányok nyolcvan százalékát felügyelte, és akit tízezrek haláláért tesznek felelőssé, szelleme pedig még ma, több mint huszonöt évvel a halála után is kísért. Özvegye a Mrs. Escobar – Életem Pablóval (Mi vida y mi cárcel con Pablo Escobar) című könyvében írta meg közös történetüket, amelyben sok egyéb mellett arra keresi a választ, hogy miért tartott ki az utolsó pillanatig a rettegett gyilkos mellett. Victoria Eugenia Henaóval a kötet magyar megjelenése kapcsán beszélgettünk Budapesten.
– Nagyon régen láttam a Keresztapát, és annyi erőszak után, amit átéltem, nem hiszem, hogy még egyszer megnézem – mondja Victoria, aki öleléssel és puszival fogad bennünket, ám amikor mesélni kezd, az áradó melegség helyét a lassú fájdalom veszi át.
„Pablo mellett egyetlen lehetőségem volt, hogy háziasszony legyek, és jó anya, aki nem kérdez és nem mond véleményt. Ebben nincs semmi egyedi, a nő sorsa Kolumbiában az, hogy kiszolgálja a férfit. A mai napig ez a macsó kultúra határozza meg az országot."
S mivel kérdeznie nem volt szabad, hosszú időbe telt, mire megértette, hogy amin keresztülmegy, mégsem átlagos történet. – A kábítószer évtizedekig nem volt beszédtéma Kolumbiában, ez a probléma egyszerűen nem is létezett. Sosem láttam Pablót furcsa körökben mozogni, hiszen többnyire csak otthon voltunk együtt. És amikor otthon volt, úgy viselkedett, mint bármelyik férj és apa, irányította a család életét.
1984 jelentette a fordulópontot, Kolumbia és Victoria életében egyaránt. Ebben az évben lőtték le Rodrigo Lara Bonillát, az ország igazságügyi miniszterét, a bérgyilkost Pablo Escobar küldte. A merénylet után hamar egyértelművé vált, hogy a sikeres üzletember, akit mint a szegények védelmezőjét afféle modern Robin Hoodként is emlegettek, valójában kíméletlen maffiózó, akire sokkal jobban illik későbbi beceneve, a Kokainkirály. A nyolcvanas évek közepére az Escobar vezette Medellín kartell több millió dolláros bevételre tett szert naponta. Rodrigo Lara meggyilkolását követően azonban az állam háborút indított a drogkereskedők ellen, az Egyesült Államoknak való kiadatással fenyegetve Escobart. Ezzel Victoria a kérdezés nélküli kényelmes világból, a fényűzésből és a pompából hirtelen egy pusztító háború közepébe csöppent, amelyben egy évtizeden át a két gyermeke és a saját életéért retteghetett.
– Ha semmi rosszat nem csináltál, miért akarnak megölni bennünket, kérdeztem Pablót, miután a rivális Cali kartell felrobbantotta az épületet, ahol a gyermekeimmel laktunk, de nem válaszolt. Soha nem beszélt velem őszintén, nyugtatott, hogy minden rendbe jön, miközben folyamatosan menekültünk az üldözőink elől.
Victoria sokszor fenyegette Pablót azzal, hogy elhagyja, amire a férfi mindig azt felelte, hogy nincs olyan körülmény a világon, ami miatt ő hajlandó elveszíteni a családját. – Több kör zárult ránk a gyermekeimmel. Elsőként Pablo és az emberei börtönöztek be, aztán jöttek a kolumbiai hatóságok, a rendszeres házkutatások, a kihallgatások, és a pszichológiai terror miatt az állam is túszul ejtett bennünket, a legkülső körben pedig ott voltak Pablo ellenségei, akik bárhol és bármikor az életünkre törhettek. Úgy éreztem, mintha egy labirintusban élnék, amelynek a kijáratát, ha meg is találom, egy háromfejű szörny őrzi. Lebénított a félelem, és meg sem próbáltam elszökni. Ma már hálás vagyok saját magamnak, hogy akkor nem léptem semmit, hiszen ezért élünk még mind a hárman. Mindegy, hova menekülünk ugyanis, nem volt olyan pontja a világnak, ahol ne találtak volna ránk. De a félelem arra is jó volt, hogy ne őrüljek meg. Ha nem rettegtem volna halálosan, és átlátom a helyzetemet, biztos, hogy elveszítem az eszem.
A Kolumbiát vérbe borító drogháború és az évekig tartó bujkálás után Pablo Escobar 1993. december 2-án hunyt el. A hivatalos verzió szerint a kolumbiai különleges egység tagjai lőtték le, Victoria és fia azonban biztosak benne, hogy Pablo öngyilkos lett. A halála után az özvegy és a gyerekek élete már semmit sem ért, Victoriának meg kellett győznie a Cali kartell vezetőit, hogy ők hárman és különösen a trónörökös, Juan Pablo nem jelent veszélyt a drogbárókra. – A fiam életéért cserébe felajánlottam a sajátomat. Megesküdtem nekik, hogy úgy nevelem őt, hogy soha ne lépjen az apja nyomdokaiba, ne kezdjen újabb háborúba. A legfontosabb biztosíték azonban a pénz volt számukra. Egy fityinget sem hagytak nálunk Pablo vagyonából, mivel úgy gondolták, ígérhetek bármit, ha a fiúnak pénze van, mindenképpen megbosszulja az apját. Ezen a kihallgatáson derült fény arra, hogy nem csupán a hatóságok, de az ellenséges kartellek is lehallgatták Pablo Escobar beszélgetéseit, elolvasták a levelezését. – Tisztában voltak vele, hogy bármi történt velünk, mindig szerelmes hangon beszéltem a férjemmel, szeretetteljes leveleket írtam neki, és mindvégig arra kértem, hagyjon fel az erőszakkal. Számtalan szeretője volt, állandóan megcsalt, és szörnyű dolgokat követett el, én mégsem tudtam elszakadni tőle.
A drogbárók arra kértek, hogy tanítsam meg a feleségüknek, hogyan kell jó asszonynak lenni. Micsoda ostoba liba voltam!
Miután a konkurens bűnszervezeteket Escobar megmaradt pénze és ingatlanjai átadásával „kártalanították”, korábbi riválisai megkímélték a családot. Az egykor milliárdos vagyonból tovább erősödtek a kartellek, de vajon az állam, amelynek számos korrupt tisztségviselője volt benne nyakig a drogüzletben, mennyit profitált a mesés gazdagságból? – Erre nem szeretnék válaszolni – mondja rövid hallgatás után Victoria.
Amerikai filmsztárnak dicsekedett, hogy ő a világ drogkirálya | Magyar Hang
Újabb harminc évet csaptak a mexikói kartellvezér, Joaquín „El Chapo" Guzmán büntetéséhez, így „a Köpcös" már biztosan élete végéig börtönben marad. Emellett elkobozták a maffiafőnök 12,6 milliárd dolláros vagyonát is. A hatvankét éves El Chapo-t februárban találták bűnösnek nemzetközi drogkereskedelem, pénzmosás, gyilkosságok kitervelése és lőfegyver használata miatt.
Két gyermekével és fia menyasszonyával az özvegy új személyazonosságot szerezve elhagyta Kolumbiát, előbb Mozambikba, majd Brazíliába mentek, végül Argentínában telepedtek le. Akármerre jártak azonban, sehol sem voltak egyedül. – Húszéves korom óta tisztában vagyok vele, hogy folyamatosan figyelik minden lépésemet. Biztos vagyok abban, hogy e percben is tudják, hogy egy újságíróval beszélgetek itt, Budapesten. Hiába halt meg Pablo több mint huszonöt éve, sokan még mindig úgy vannak vele, hogy az Escobar családot szemmel kell tartani. De ez az életem részévé vált, ma már egyáltalán nem bánom. Így legalább végigkísérnek az utamon, és ki tudja, még tanulnak is belőle, megértik, hogy lehet jónak, tisztességesnek is lenni. Bár valószínűleg már borzasztóan unják, nem lehet túl izgalmas huszonöt éven át engem követni.
– Pablo Escobar árnyéka még mindig a családra vetül – fogalmaz Victoria, véleményét pedig az argentin hatóságok is osztják. Tavaly eljárást indítottak ellene és a fia ellen, a gyanú szerint ugyanis üzleti kapcsolatba léptek egy maffiakapcsolatokkal bíró kolumbiai befektetővel. – Pablo mitologikus figurává vált, a hatóságok számára mi az ő legendájának folytatásai vagyunk. Még mindig hisznek benne, hogy létezik a mesés vagyon, amit Pablo elásott valahol, hogy elrejtse a hatóságok elől.
Juan Pablo ma Sebastián Marroquín néven él, építészként dolgozik, családja történetét az Apám, a drogbáró (Pablo Escobar, my padre) és a Pablo Escobar infraganti című könyvében tárta a világ elé. Victoria lánya az Egyesült Államokba költözött, visszavonultan él. – ő csak kamaszként ismerte meg családja igazi történetét. Rettenetesen megviselte minden, ami velünk történt, a legnagyobb sebet a szívében mégis akkor szerezte, amikor kiderült számára, hogy ki volt az apja valójában. A szenvedését látva még rosszabb embernek éreztem magam, amiért Pablót választottam férjemül. Ma már eljutottunk oda, hogy elfogad engem, és támogat abban, hogy elmeséljem a történetünket.
– Ha Isten felkínálná a lehetőséget, hogy újra éljem az életemet, boldogan választanám ezt, és máshogy döntenék. De ez még nem adatott meg senkinek. Hiszek a sorsban. Pablót húsz másik fiú között néztem ki magamnak. Sokan közülük a mai napig jó barátaim, és gyakran mondogatják, hogy nem szenvedtem volna annyit, ha őket választom. De ez a szenvedés volt a sorsom. A könyvet Victoria a családjának, köztük az unokájának ajánlotta. – Azért is írtam meg a történetünket, hogy ha felnő, és én már nem leszek, megérthesse a szempontjaimat. Nem lesz könnyű dolga, de akármilyen fájdalommal jár is, mindent, a legapróbb részletig el kell mesélnünk neki, hogy semmi se maradjon titokban. A fiam azt mondta egyszer, szeretné, ha Pablo Escobarra nem a saját tettei, hanem a fia miatt emlékeznének majd, aki azt a rengeteg szenvedés és borzalmat, amit Kolumbia és a családunk átélt, lehetőséggé alakította. Lehetőséggé a fiatalok számára, hogy ők ne lépjenek arra az útra, amelyen Pablo elindult. Hogy ne kelljen még egy ilyen életet leélni.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/50. számában jelent meg december 13-án!
