Bejárta a világsajtót, hogy az Ukrajna elleni háború megindítása előtt egy hat méteres asztalnál fogadta Vlagyimir Putyin a vele tárgyaló politikusokat, köztük Orbán Viktort is. Most azonban egy még nagyobb asztal került elő a Kremlben.
Mint arról a német Spiegel beszámolt, amikor Putyin szerdán a Kreml Katalin-termében fogadta az ország tizenkét vallási vezetőjét, egy téglalap alakú asztalhoz ültette őket. Ő volt az egyetlen, aki tisztes távolságban, a szemközti oldal közepén ült. Közte és vendégei – köztük az orosz ortodox egyház feje – között nagy űr tátongott. A lap hozzátette, hogy most bukkant fel először fotón ez az új asztal, a résztvevők pedig így már olyan távol ülnek, hogy mindenkinek mikrofonra van szüksége. A korábbi asztal esetében felmerült, hogy a koronavírustól való félelem miatt ül ilyen távol az orosz elnök a vendégeitől, de lehet a hatalom kifejezése is.