Dicstelen végjáték jutott Igor Matovic szlovák miniszterelnöknek. A kormányfő lemondása után sokan abban bíznak, hogy végre pont kerül a hetek óta húzódó kormányválság végére. Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OL’aNO) vezetője az elmúlt hetekben számos olyan dolgot tett, amelyek már önmagukban is elegendők lettek volna ahhoz, hogy szétrobbantsák a sokszínű szlovák kormány koalíciót.
A Matovic-kormányban a konfliktusok nem most kezdődtek: a koalíciós partnerek korábban az abortusztörvény tervezett módosítása miatt feszültek egymásnak, nem is tudtak megegyezni, a javaslatot inkább levették a napirendről. A koronavírus-járvány hibás kezelése aztán még jobban felerősítette az ellentéteket, amelyek elsősorban geopolitikai-stratégiai kérdésekben mutatkoztak meg. Míg Matovic az orosz Szputnyik V vakcinák beszerzéséért szállt síkra, addig gazdasági minisztere, Richard Sulík – aki egyben a Szabadság és Szolidaritás (SaS) nevű párt elnöke is – azzal érvelt, hogy egy ilyen vásárlás Moszkva felé orientálná az országot. Hasonlóan rossz szemmel nézte az orosz vakcinabeszerzést a legkisebb koalíciós párt, az Emberekért, amely februárban egy parlamenti szavazáson nemet mondott a Szputnyik V-re. Ez azonban Matovicot nem tartotta vissza attól, hogy orosz oltóanyagot rendeljen, mire koalíciós partnerei rendkívül megorroltak rá, mondván, a politikus a parlament megkerülésével szerződött az oroszokkal kétmillió adag vakcinára.
Így lett kormányválság Szlovákiában az orosz vakcina miatt
Habár eddig sem működött zökkenőmentesen a négypárti koalíció, a mostani konfliktus jóval súlyosabb, mint az előző.
Súlyosbította a helyzetet, hogy a szlovák kormány a járvány kezelésében sem jeleskedett különösen. Míg a pandémia első hullámát északi szomszédunk a tömeges tesztelésekkel sikeresen vészelte át, ez a csodafegyver a harmadik hullám idején azonnal csődöt mondott. Mivel nem vették komolyan a virológusok figyelmeztetését a mielőbbi szigorítások szükségességéről, és a kormány későn, csak októberben döntött a korlátozó intézkedésekről, Szlovákia rövid idő alatt világelsővé vált a lakosságarányos halálozások tekintetében. Nem tett jót Matovicnak az sem, hogy az egészségügyi tárcát az ő pártja kapta meg a kormányban, és a miniszter nem vizsgázott jól a járvány idején (ezt még a minisztériumnak is el kellett ismernie).
Mindezek után álltak elő a koalíciós partnerek a követeléseikkel, amelyek közül első helyen Matovic lemondása szerepelt. Az „egyszerű ember” ekkor még abban bízott, hogy szövetségesei csak blöffölnek, hiszen egy előre hozott választás egyik kormánypártnak sem lenne érdeke. A szavakat azonban tettek követték, és tiltakozásul egyre több miniszter mondott le a koalíciós pártokból. Sőt, a SaS még ki is lépett a kormányból, ami nélkül ugyan még megmaradt volna a kormánytöbbség a parlamentben, ám a további erodálódás megállíthatatlannak tűnt. Matovic sorsát végül vélhetően az pecsételte meg, hogy a saját pártján belül is egyre többen lettek elégedetlenek vele. Ezért az OL’aNO-ban úgy döntöttek, hogy Matovic kormányfői székét Eduard Heger pénzügyminiszter veszi át, a kormányfő pedig a jövőben a pénzügyminisztériumot irányítja majd. Ezzel lényegében meghiúsult Matovic zsarolási kísérlete, aki korábban még azt üzente koalíciós partnereinek, hogy akkor fog lemondani, ha ők is távoznak pozíciójukból.
A szlovák kormány egységének helyreállítása – a SaS már jelezte, hogy visszatérne a kabinetbe – persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy Szlovákia túltette magát a válságon. Sokan úgy gondolják, hogy a miniszterelnök-cserével csupán ráncfelvarrás történt, a kormány már csak a túlélésre játszik. Ugyan a koronavírus miatti halálesetek száma március közepe óta csökken, még mindig sorra mutatkoznak meg a járványkezelés hibás lépései – legutóbb például az, hogy feleslegesen dobhattak ki 58 millió eurót a megbízhatatlannak látszó Siemens-tesztekre. Többek között ezért is tűnik elgondolkodtatónak az az ellenzéki kritika, amely szerint mostanra egyetlen hely maradt, ahol Matovic ugyanakkora kárt okozhat, mint eddig: ez pedig a pénzügyminisztérium.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/14. számában jelent meg, április 1-jén.
