
A június 13-án kezdődött izraeli légicsapások után Irán hatóságai az országon belüli megtorló kampányt indítottak: több száz embert tartóztattak le, fokozott katonai jelenlétet vezettek be, különösen a nyugtalan kurd térségekben, és három kivégzést is végrehajtottak – állítják a tisztviselők és jogvédők a Reuters információi szerint.
A Forradalmi Gárda és a Baszidzs egységei riadókészültségbe kerültek, a hatóságok pedig a belső zavargások lehetőségétől tartanak. Az iráni HRNA jogvédő szervezet szerint 705 személyt vettek őrizetbe politikai vagy biztonsági vádak alapján a háború kezdete óta, közülük sokakat Izraelnek való kémkedéssel vádolnak. A kurdisztáni pártok szerint az iráni erők házkutatásokat tartanak, és ellenőrző pontokat állítottak fel, ahol az emberek mobiltelefonjait és okmányaikat is átvizsgálják.
A Reuters szerint bár az országon belül sokan elégedetlenek a kormány politikájával, nagyobb tiltakozásoknak egyelőre nincs jele. A helyi aktivisták óvatosságra intenek, és attól tartanak, hogy a rezsim a háborús helyzetet ürügyként használja fel a belső elnyomás fokozására.