
A három dózisból álló ZyCoV-D elnevezésű vakcinát egyelőre csak sürgősségi használatra hagyták jóvá. A vakcinát gyártó Cadila Healthcare által idézett előzetes tanulmány szerint a DNS-alapú vakcina a beoltottak 66 százalékánál előzte meg a tüneteket okozó megbetegedést.
A Cadila Healthcare közölte, hogy Indiában eddig a legnagyobb klinikai vizsgálatot végezték el a vakcinával kapcsolatban, több mint 50 központban, 28 000 önkéntes bevonásával. Ez volt az első eset az országban, hogy egy vakcinát fiatalokon is teszteltek: ezer adagot 12 és 18 év közöttieknek adtak be.
A tervek szerint évente 120 millió adagot gyártanának a DNS-alapú oltásból Indiában. Az országban ez a második, saját fejlesztésű vakcina. Viszont ez az első olyan oltás az országban, amit egy eldobható, tű nélküli injektorral adnak be.
A DNS-alapú vakcinák az mRNS vakcinákhoz – mint a Pfizer vagy a Moderna – hasonlóan arra „tanítják” a szervezet immunrendszerét, hogy harcoljon a vírus ellen. ZyCoV-D plazmidokat, vagyis kis DNS-gyűrűket használ, ezek genetikai információt tartalmaznak és így juttatják be az oltást a bőr két rétege közé. A plazmidok információt hordoznak a sejtek számára a tüskefehérje előállításához, amit a vírus alapesetben arra használ, hogy megtapadjon, így azonban a már előre előállított tüskefehérje miatt beindul az immunrendszer és az antitest-termelés.