Az orosz elit újabb tagja hunyt el rejtélyes körülmények között

Az orosz elit újabb tagja hunyt el rejtélyes körülmények között

Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a nemzethez intézett televíziós beszédét nézi egy nő Moszkvában 2022. szeptember 21-én (Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Elhunyt a Moszkvai Repülési Intézet korábbi vezetője, miután több lépcsőfokot zuhant – olvasható az intézet által kiadott közleményben. A 72 éves Anatolij Gerascsenko az értesülések szerint „nagy magasságból zuhant le”. Az egyetem balesetnek minősítette a Moszkvában bekövetkezett halálesetet.

Mint a Napi.hu írja, az intézet azt is közölte, hogy a helyszínre mentőket hívtak, de Gerascsenkót még a helyszínen halottnak nyilvánították. A hely, ahol állítólag a halálba zuhant, egyelőre ismeretlen.

Az eset körülményeit egy bizottság vizsgálja majd ki, amelyben az orosz oktatási és tudományos minisztérium, a moszkvai állami munkaügyi felügyelőség és a repülési intézet képviselői is helyet kapnak.

Gerascsenko 2007 és 2015 között az orosz védelmi minisztériummal kapcsolatban álló moszkvai Repülési Intézet rektora volt. Az orosz médiában nemrégiben megjelent jelentések szerint Gerascsenko a jelenlegi rektor, Mihail Pogosjan tanácsadójaként dolgozott.

Ő a legutóbbi azon orosz üzletemberek, prominens személyiségek és Vlagyimir Putyin korábbi szövetségeseinek sorában, akik rejtélyes körülmények között haltak meg a február 24-i ukrajnai invázió óta, és a harmadik ebben a hónapban. A halálhírt egyébként épp azon a napon jelentették be, amikor Putyin részleges mozgósítást hirdetett Oroszországban.