Az új cseh elnök már fel is hívta tajvani kollégáját, Kína tiltakozik
Petr Pavel nyugalmazott tábornok, a NATO Katonai Bizottságának volt elnöke, független elnökjelölt az egyik vetélytársával, Danuse Nerudová közgazdásszal, a brünni Mendel Egyetem volt rektorával prágai rádióvitájukon a cseh elnökválasztás kétnapos első fordulójának első napján, 2023. január 13-án. (MTI/EPA/Martin Divisek)

Petr Pavel, a szombaton megválasztott cseh államfő hétfőn arról biztosította Caj Jing-ven tajvani elnököt, hogy Csehország és Tajvan is osztja a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok értékeit, és ezért megerősítik partnerségüket. A leendő cseh elnök hétfőn a Twitteren megjelent bejegyzésében közölte, hogy a nap folyamán telefonon mintegy negyedórán át beszélgetett tajvani partnerével. Petr Pavel elmondta a tajvani elnöknek: bízik abban, hogy lehetőségük lesz személyesen is találkozni. A kínai külügyminisztérium ezt megelőzően bejelentette, hogy a tervezett telefonbeszélgetés miatt kapcsolatba lépett Prágával.

Petr Pavel köszönetet mondott Caj Jing-vennek a megválasztáshoz küldött gratulációért. A Reuters hírügynökség Tajpejből keltezett hírében azt írta, hogy a telefonbeszélgetés „diplomáciai áttörésnek” tekinthető.

A márciusban hivatalba lépő új cseh elnök vasárnap a Radiozurnal közszolgálati hírrádiónak adott interjújában kifejtette: a tajvani elnökkel tervezett beszélgetésével nem akar több kárt okozni, mint amennyi hasznot hoz. Az egy Kína elvet szerinte ki kell egészíteni annak második felével: egy Kína, két rendszer. „A Tajvannal fenntartott sajátos kapcsolatainkban ezért nincs semmi különös" – szögezte le Petr Pavel. A cseh hadsereg és a NATO korábbi magas rangú tisztviselője szerint Tajvan bizonyos technológiák terén vezető szerepet tölt be a világban, ezért Csehországnak érdeke a kereskedelmi és a tudományos kapcsolatok ápolása.

Csehország, hasonlóan a világ legtöbb országához, a Kínával szembeni konfrontáció elkerülése érdekében nem tart fenn hivatalos diplomáciai kapcsolatokat Tajvannal, ennek ellenére kölcsönös látogatásokra került sor. Tavaly például Milos Vystrcil, a cseh szenátus elnöke járt egy kereskedelmi delegáció élén az ázsiai szigetországban.

(MTI)