Belgrád: összecsapások a tüntetők és a rohamrendőrség közt

Belgrádban újabb, a BBC szerint minden eddiginél nagyobb tüntetés volt azok után, hogy tavaly 16 ember vesztette életét az újvidéki vasútállomás előtetejének leomlása miatt. A 140 ezres tüntetősereg előrehozott választásokat követelt, és összecsapott a rohamrendőrökkel, akik könnygázt és hanggránátot vetettek be.

Aleksandar Vučić elnök szerint a tüntetők egy nemzetközi összeesküvés részesei, céljuk Szerbia lerombolása.

A szerb rendőrség már a tüntetés előtt hat embert vett őrizetbe, akiket azzal gyanúsítsanak, hogy Szerbia alkotmányos rendje és biztonsága elleni bűncselekményeket készítettek elő, valamint az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására szólítottak fel.