Biden csapatszemlét tartott
Joe Biden beszédet mond, miután az Egyesült Államok 46. elnökeként letette hivatali esküjét a törvényhozás washingtoni épületének, a Capitoliumnak a nyugati homlokzatánál tartott beiktatási ünnepségen 2021. január 20-án (Fotó: MTI/EPA/Pool/Jonathan Ernst)

Már aláírt három, technikai jellegű törvénytervezetet szerdai beiktatása után Joe Biden, az Amerikai Egyesült Államok új elnöke. Ezután szenátusi és képviselőházi vezetőktől vették át Kamala Harris alelnökkel közösen a hagyományos jelképes ajándékokat, így például Lenox-vázákat és a beiktatáskor készült fényképeket. A tradíciók szerint az új elnök és alelnök a kongresszusi képviselőkkel együtt díszebéden szokott részt venni a beiktatási ceremónia részeként, a koronavírus-járvány miatt azonban ezt a programot elvetették.

A Capitoliumból való távozáskor a hagyományoknak megfelelően Joe Biden és Kamala Harris díszszemlét tartott, majd elindultak az arlingtoni nemzeti temetőbe, hogy megkoszorúzzák az ismeretlen katona sírját. A temetőhöz vezető utat a 46-os rendszámmal ellátott elnöki limuzinnal tették meg.

A békés hatalomátadás jegyében mindegyik programon részt vesznek a kongresszus demokrata és republikánus vezetői is. A koszorúzáson pedig ott lesz három korábbi elnök is: Bill Clinton, George W. Bush és Barack Obama. Mint semmilyen szerdai programon, így ezen sem vesz részt ott Donald Trump.