
Az Egyesült Államoknak nincs stratégiája egy orosz rezsimváltásra – állította vasárnap délelőtt, jeruzsálemi látogatása során Antony Blinken amerikai külügyminiszter - írja BBC. Blinken ezzel arra utalt, hogy Joe Biden szombaton Varsóban úgy fogalmazott. „Vlagyimir Putyin nem maradhat hatalmon."
Blinken szerint az amerikai elnök arra gondolt, hogy Putyin senkitől sem kaphat felhatalmazást más ország elleni háborúra és agresszióra. „Mint azt már többször is hallhatták tőlünk, nincsenek Oroszországban, sem máshol rezsimváltó terveink. Mint minden más esetben, most is az embereken, az orosz embereken múlik kormányuk sorsa” – fogalmazott az amerikai külügyminiszter.
Mint az MTI tudósításából kiderül, Antony Blinken és izraeli kollégája, Jaír Lapid arról is beszélt, hogy Amerika és Izrael együtt próbálja majd megakadályozni Irán atomfegyverkezését. Lapid az izraeli közmédiának nyilatkozva azt hangsúlyozta, hogy „Irán nem izraeli probléma”. Mint mondta, a világ nem engedheti meg magának a nukleáris Iránt, és azt sem, hogy „a Forradalmi Gárda tovább terjessze a terrort az egész világon”.
A háborúról szóló percről percre tudósításunkat itt olvashatja!