
Bomba robbant Athén belvárosában, a görög állami vasúttársaság, a Hellenic Train irodáinak közelében péntek este – közölte mások mellett az Euronews és a BBC. A beszámolók szerint térfigyelő kamerák rögzítették a robbanás pillanatát. A rendőrség tájékoztatása szerint a robbanószerkezetet tartalmazó táskát késő este helyezték el az irodaház előtt és névtelen telefonhívások érkeztek több görög médiumhoz is, amik figyelmeztettek a támadásra. A robbanás Athén egyik legforgalmasabb autóútja, a Leoforos Andrea Siggrou közelében történt. Sérültekről vagy halálos áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés.
Hrisztosz Sztaikourasz görög közlekedési miniszter bűncselekménynek minősítette az esetet, hangsúlyozva, hogy az emberek életét veszélyeztette. Helyi sajtóértesülések szerint a robbanószerkezetet egy lakattal lezárt hátizsákban helyezték el, majd egy rendszám nélküli robogóra erősítették.
Bár a robbanás oka még nem ismert, mint a BBC megjegyzi, a több mint két évvel ezelőtt történt vasúti katasztrófa miatt továbbra is széles körű a felháborodás. 2023 februárjában egy tehervonat és egy 350 főt szállító személyvonat ütközött össze, a baleset ötvenhét ember, többségében diákok életét követelte. Azóta számos utcai tiltakozás volt Görögországban, amelyek közül több erőszakba torkollott, a rendőrök könnygázzal és vízágyúval válaszoltak. Egy februári vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy a vonatbalesetet emberi mulasztás, rossz karbantartás és nem megfelelő személyzet okozta.
Szerdán egyébként 24 órán át sztrájkoltak a tömegközlekedési dolgozók Görögországban a megélhetési költségek emelkedése elleni tiltakozásul A rendőrség azt közölte, több mint 15 ezren vonultak utcára Athénban és Szalonikiben. Az ország legnagyobb szakszervezetei által szervezett sztrájk nyomán leálltak a kompok és a vonatok, a repülőterek pedig felfüggesztették a járatok fogadását és indítását.