Johnson: A Nyugat még mindig naponta százmilliókat fizet Oroszországnak az energiahordozókért
Boris Johnson brit miniszterelnök a Nagy-Britannia vezette Közös Expedíciós Erők (JEF) nevű katonai szövetség tanácskozásán Londonban 2022. március 15-én (Fotó: MTI/EPA pool/Neil Hall)

A Nyugat még mindig naponta százmilliókat fizet Oroszországnak az energiahordozó-szállításokért, és Vlagyimir Putyin orosz elnök ebből finanszírozza az ukrajnai háborút – mondta vasárnap megjelent nyilatkozatában Boris Johnson brit miniszterelnök. Johnson a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi lapnak adott interjúban kijelentette azt is, hogy nagy-britanniai menedéket ajánlott fel Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek.

A brit kormányfő szerint az ukrajnai háború a fogyasztók és az autósok számára is rettenetes következményekkel járhat, de a briteknek el kell fogadniuk „a Putyinnal szembeni kiállásból” eredő magasabb költségeket. Hangsúlyozta: az egész világot meg kell győzni arról, hogy túl kell lépni az orosz nyersolaj- és földgázszállításokkal szembeni függésen. Johnson szerint fel kell gyorsítani a megújuló energiaforrások felhasználásának fejlesztését, és beruházásokat kell kezdeni az atomerőművek számának növelésére is.

Németország már az idén leválna az orosz szén és olajimportról
Magyar Hang

Németország már az idén leválna az orosz szén és olajimportról

Az orosz földgázról azonban még nem tud ilyen gyorsan leállni.

A brit miniszterelnök kijelentette: amikor Oroszország 2014-ben annektálta a Krím-félszigetet, a Nyugat „borzasztó hibát követett el”, mivel lehetővé tette, hogy Putyin „ráerőltesse szénhidrogén-készleteit” az európai fogyasztókra, és az orosz elnök ebből finanszírozta azt a háborús gépezetet, amelyet most Ukrajnában bevet. Boris Johnson szerint a Nyugat naponta 700 millió dollárt fizet az orosz nyersolaj- és földgázszállításokért, és „Putyin ezt a pénzt is az Ukrajna elleni barbár invázióra fordítja”.

A brit kormányfő kijelentette: megdöbbentette, hogy Vlagyimir Putyin nem látta előre az ukrajnai ellenállás várható mértékét. Az orosz elnök alapvető hibát követett el az invázió elrendelésével, „nagyon durván rálépett a gereblyére” – fogalmazott Johnson a vasárnapi lapinterjúban. Hozzátette: a jelek szerint Putyint már nem is foglalkoztatja az a gondolat, hogy Ukrajna csatlakozik-e a NATO-hoz. Johnson elmondta: még az invázió előtt személyesen fejtette ki Putyinnak, hogy Ukrajna „nem lesz egyhamar” a NATO tagja, de az orosz elnök nem is igazán foglalkozott ezzel a gondolattal, Putyint valójában „birodalmi ambíciók vezérlik”.

Brit külügyminiszter: le kell válni az orosz energiahordozókról, ehhez támogatás járhatna
Magyar Hang

Brit külügyminiszter: le kell válni az orosz energiahordozókról, ehhez támogatás járhatna

Véget kell vetni a stratégiai léptékű függőségeknek, mivel ez rosszhiszemű világpolitikai szereplőkkel szemben teszi kiszolgáltatottá a nyugati országok gazdaságait és biztonságát – mondta Liz Truss.

A brit kormányfő kijelentette: bízik abban, hogy Kijevet soha nem sikerül bevenniük az orosz fegyveres erőknek. Hozzátette ugyanakkor, hogy nagy-britanniai menedéket ajánlott fel Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek és családjának arra az estre, ha az ukrán főváros mégis elesik, Zelenszkij azonban azt mondta, hogy Ukrajnában a helye.

Botrány Johnson brexites kijelentéséből

Johnson mindeközben maga is hazai és külföldi bírálatok kereszttüzébe került, miután a kormányzó brit Konzervatív Párt Blackpoolban zajló tavaszi kongresszusán párhuzamot vont a brit EU-tagság megszűnése (brexit) és az orosz invázióval szembeni ukrán ellenállás között. A brit miniszterelnök a pártrendezvényen felszólalva úgy fogalmazott, hogy „a britek, akárcsak az ukránok, ösztönösen a szabadságot választják”, és ennek egyik „közelmúltbeli példája volt” a brit EU-tagságról 2016-ban rendezett népszavazás, amelyen a kilépésre voksolók került szűk többségbe.

Donald Tusk, az EU-tagországok vezetői alkotta Európai Tanács volt elnöke, a legnagyobb európai parlamenti frakció, az Európai Néppárt jelenlegi vezetője személyesen Johnsonnak címzett vasárnapi Twitter-bejegyzésében annak a véleményének adott hangot, hogy a brit kormányfő kijelentése sérti az ukránokat, a briteket és a józan észt egyaránt.

Guy Verhofstadt, az Európai Parlament volt brexit-ügyi koordinátora ugyancsak a Twitteren „elmebeteg” összehasonlításnak nevezte az ukránok harca és a brexit között vont párhuzamot. Verhofstadt szerint a brexit a szabadságjogok leépítéséről és az EU elhagyásáról szólt, az ukránok viszont több szabadságot akarnak és csatlakozni kívánnak az EU-hoz.

Tobias Ellwood, a londoni alsóház védelmi bizottságának konzervatív párti elnöke vasárnapi Twitter-bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy az ukrán nép által Putyin zsarnoksága ellen vívott harc összehasonlítása a brexitre leadott voksokkal a brit államvezetési normákat károsítja.

A háborús történéseket itt követheti nyomon!

(MTI)