
Az orosz külügyminisztérium bejelentette, hogy megtiltották Boris Johnson és más brit kormánytagok belépését Oroszországba. A döntést a brit kormány „ellenséges lépéseivel” indokolták. Ide tartoznak az orosz hivatalos személyekre kivetettt brit szankciók is.
Összesen 13 brit vezetőt tiltottak ki, közöttük Liz Truss külügyminisztert, Theresa May korábbi miniszterelnököt, illetve Nicola Sturgeont, Skócia első miniszterét. Oroszország már korábban kitiltotta Joe Biden amerikai elnököt.
Elérhetetlenné tették a Moscow Times című lap orosz nyelvű weboldalát Oroszországban, az ukrajnai háborúról való, az elvárásoknak nem megfelelő tudósítás miatt. A betiltás konkrét oka az volt, hogy a Moscow Times megírta, hogy az oroszrohamrendőrök megtagadták az ukrajnai katonai szolgálatot, ami az orosz kormány szerint álhír.
Szombaton kilenc humanitárius folyosó létesítéséről egyeztek meg, jelentette be az ukrán miniszterelnök-helyettes, Irina Verescsuk. Ezek közül öt a keleti Luhanszk régióban nyílik, ami az ukrán hatóságok szerint heves tüzérségi támadás alatt áll.