
Egy éves börtönbüntetésre ítélte a bíróság a boszniai Szerb Köztársaság elnökét, Milorad Dodikot, további hat évre pedig eltiltotta a hivatali tevékenységtől a nemzetközi főképviselő döntéseinek figyelmen kívül hagyása miatt– írja a Dnevni Avaz. A szarajevói lap hangsúlyozza, hogy jelen esetben elsőfokú ítéletről van szó, amely után fellebbezést adhat be a boszniai szerb politikus.
Dodik ellen a bosznia-hercegovinai szövetségi ügyészség még 2023 augusztusában emelt vádat, mert a politikus nem tartotta be, nem hajtotta végre vagy akadályozta Christian Schmidt nemzetközi főképviselő döntéseit azzal, hogy aláírta az intézményének és hatásköreinek elutasításáról szóló törvényt. A büntető törvénykönyv szerint ez hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetéssel büntetendő, továbbá a hivatali tevékenységétől tíz évre is eltiltható az, akinél bizonyítást nyer a vád.
Dodik egyébként a per során azzal védekezett, hogy a bosznia-hercegovinai törvények szerint nem is létezik olyan cselekmény, amivel vádolják. Továbbá a politikus közölte: amennyiben elítélik, annak következményei lesznek és válaszlépésekre lehet számítani, így a boszniai Szerb Köztársaság kivonulhat a szövetségi intézményekből, és ismét felmerülhet az entitás függetlenné válása.
Ahogy várható volt, és a szerb vezető be is jelentette vasárnap, Dodik maga nem jelent meg az ítélethirdetésen – sőt, ügyvédje sem –, hanem az entitása székhelyén, Banja Lukában tartózkodott. Az általa összehívott nagygyűlésen mondta el véleményét az ítéletről: „Egy évre ítéltek ebben a szarságukban. Azt mondják, hogy bűnös vagyok, de ha itt bárkit megkérdeznek közületek, akkor tudnák, hogy ez nem igaz. És ennél sokkal nehezebb dolgokkal is megküzdöttem már, ezzel is meg fogok – írta a Telex. A Klix.ba boszniai hírportál ítéletet ismertető beszámolója szerint az egyéves börtönbüntetés 36 ezer konvertibilis márkáért (körülbelül 7,3 millió forint) „váltható ki”.
Milorad Dodik hétfőn este a Nemzetgyűlés ülésén azt állította, hogy magyar terrorelhárítók tartózkodnak Boszniában. Szerinte 300 fős magyar speciális rendőri egység van ott. Dodik kijelentése után a Klix.ba nevű helyi portál azt írta, hogy a boszniai határrendészet 70 magyar terrorelhárító rendőr érkezéséről kapott értesítést.