Budapesten találkozik a V4-ek vezetőivel Emmanuel Macron
Emmanuel Macron 2020. november 10-én (Fotó: Facebook/Emmanuel Macron)

December 13-án Magyarországra látogat Emmanuel Macron francia köztársasági elnök, és csúcstalálkozón vesz részt a visegrádi országok miniszterelnökeivel – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár kedden. A jövő hétfői program tervezete szerint a francia államfő kétoldalú megbeszélést folytat Áder János köztársasági elnökkel, majd Orbán Viktor miniszterelnökkel. Ezt követően a Várkert Bazár épületében a V4-ek kormányfői egyeztetnek egymással, majd csatlakozik hozzájuk a francia elnök.

Miután a francia államfő nemrégiben Horvátországot is meglátogatta, Magyarország maradt az egyetlen uniós állam, ahova még nem szervezett személyes találkozót. A hétfői öt oldalú találkozónak köszönhetően azonban – igaz, hogy utolsóként –, de Magyarország is felkerül az Emmanuel Macron által meglátogatott uniós államok listájára.

Lapunk információi szerint a francia államfőnek nem állt szándékában Magyarországra látogatni, viszont a közelgő francia uniós elnökség miatt illik találkoznia minden EU-s kormányfővel, ezért az a kompromisszumos megoldás született, hogy Emmanuel Macron nem Orbán Viktorhoz érkezik Budapestre, hanem a V4-ek találkozójára.