Cáfolja Varga Juditot a Le Monde újságírója

Cáfolja Varga Juditot a Le Monde újságírója

Varga Judit (Forrás: Varga Judit/Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Jean-Baptiste Chastand, a Le Monde című francia napilap bécsi tudósítója, a Varga Judittal július elején készült interjú szerzője megerősítette a Népszavának: az igazságügyi miniszter sajtósa valóban szeretett volna kihúzatni egy kérdést és választ a megjelenés előtt álló cikkből, ő azonban nem járult hozzá: „Azt mondtam a szóvivőnek, hogy csak akkor javíthatnak bele az írásba, ha közben rájöttek, hogy a miniszter hibás választ adott. Harminc perc múlva jött a megerősítés, hogy az interjú teljes szövegét jóváhagyták” – mondta.

Az esetről még a Washington Post számolt be hétfőn. „Ha valaki azt kérné, hogy hallgassanak le egy újságírót vagy egy (politikai) ellenfelet), elfogadná-ezt a kérést?” – így szólt a kérdés. a válasz pedig ez volt: „Micsoda kérdés! Ez már önmagában provokáció!”

Varga Judit hétfőn tagadta, hogy azt kérte volna, a vele készített interjúból a lehallgatásokra vonatkozó kérdést és választ töröljék. Kijelentette, hogy a szöveget ezzel a résszel együtt hagyta jóvá, mint ahogy az később meg is jelent.

A Le Monde is közreműködött a Pegasus lehallgatási botrány felgöngyölítésében. Kiderült, hogy magyar újságírókat, ellenzékinek beállított üzletembereket is lehallgattak az NSO izraeli kibercég Pegasus nevű kémprogramjával. Utóbbi okostelefonok feltörésére alkalmas.