
Petr Fiala cseh miniszterelnök bejelentette: felkészültek arra, hogy az orosz szállítások kiesése esetén azonnal teljes mértékben átálljanak a nyugati irányból érkező kőolaj felhasználására – írja az MTI.
„Csehország 60 év után válik függetlenné az orosz Barátság kőolajvezetéktől. Továbbra is érvényes a kormány tavalyi döntése, hogy Csehország az idei év közepén teljes mértékben leválik az orosz kőolajról” – mondta a kormányfő. Csehország az utóbbi években a Barátság vezetéken keresztül kapta kőolajszükségletének mintegy 60 százalékát. A többi az Ingolstadtot és Kralupy nad Vltavout összekötő IKL vezetéken keresztül érkezett.
„Az olasz TAL kőolajvezeték bővítésének műszaki módosításai már készek, a technológia működőképes. Jelenleg a módosítások tesztelése és hivatalos regisztrációja folyik.” Az olaszországi Trieszt és a német Ingolstadt közti TAL vezeték bővítését Csehország kezdeményezte, a műszaki módosítások a múlt év végére elkészültek, a bővítés maga pedig idén az első félévben készül el. A bővítéssel a TAL, illetve az IKL kapacitása 4 millió tonna kőolajjal 8 millió tonnára nő.
A cseh kőolajfinomítók tulajdonosa a lengyel Orlen közölte: a két kőolajfinomító átállása más kőolajra technológiai szempontból kész. 2023-tól már több országból származó kőolajat dolgoznak fel, az orosz kőolaj felhasználása folyamatosan csökken. A projektről a cseh kormány 2022 novemberében döntött, reagálva az ukrajnai háborúra, a munkák 2023 májusában kezdődtek. A 25,6 milliárd forintos projektet (1,6 milliárd cseh korona) a vezetékhálózatot üzemeltető Mero saját bevételeiből finanszírozza, az állami költségvetést nem terhelik.