Csodát még a „nép szolgája” sem tud tenni

Új korszak köszöntött be az ukrán politikában. Hogy ez pontosan milyen tartalommal töltődik meg, még nem tudjuk. Az azonban biztos, hogy minőségileg más lesz, mint a 2013 végén az Euromajdannal kezdődött, és az idei választásokkal lezárult időszak. A pragmatizmus térnyerését csak üdvözölhetjük, mert ez a megromlott magyar–ukrán kapcsolatok konszolidálásának előfeltétele is.

Alapvetően megváltozott a társadalom hangulata. Az ukránok belefáradtak a véget nem érő konfrontációba, a tudatosan gerjesztett, minden sarokban ellenséget láttató hisztériába. Békét, nyugalmat akarnak, és jobban szeretnének élni. Új arcokra vágynak, és ez az akarat elnökké emelte a politikában ismeretlen Volodimir Zelenszkijt, többséget biztosított a parlamentben semmiből alakult pártjának, a Nép Szolgájának, és bevitte a radába a rocksztár Szvjatoszlav Vakarcsuk alakulatát. A nép egyszerű fiaiból lettek képviselők, megfiatalodott a parlament, és a korábbinál jóval több benne a nő. A politikai veteránok lassan kikopnak.

De kiszorultak a parlamentből a Majdan zűrzavarában beszivárgott radikálisok is. Helyükre a magát nem besározódott idealista patriótaként meghatározó Vakarcsuk és az ő Hang nevű pártja került. A szélsőséges nacionalisták egyre kevésbé határozzák már meg az utca hangulatát. A rada radikális jobbszárnyát Petro Porosenko erősen megfogyatkozott és Európai Szolidaritásra átkeresztelt pártja foglalja el, ami segíti Zelenszkijt abban, hogy mérsékelt és pragmatikus erőként pozicionálja pártját. Az ukrán politika súlypontja a centrum felé tolódott el, középpontjában a változások jelszavát zászlajára tűző amorf többséggel, a Nép Szolgájával, egyik oldalán az Amerika által favorizált Hanggal, Vakarcsuk formációjával, míg a másikon a Moszkvával jó kapcsolatokat ápoló Ellenzéki Platform – Az életért nevű párttal.

Ez a felállás esélyt ad a politikai élet stabilizálására, ám önmagában még nem garancia erre. Zelenszkijnek mindenekelőtt meg kell tartani a két választáson megszerzett társadalmi felhatalmazást, ami nem lesz egyszerű. Először is azért, mert a várakozások túlzottak, csodát pedig még a „nép szolgája” sem tud tenni. Ahhoz például, hogy a változást eredményező döntéseket végre is hajtsák, helyre kell állítani, működőképessé kell tenni a megroggyant államot. Közben egyensúlyban kell tartani valahogy a pénzügyi helyzetet, amely az IMF nélkül továbbra is elképzelhetetlen.

A Nemzetközi Valutaalap politikája ugyanakkor alapvetően a lakosságra hárítja az elvárt reformok terheit, s ez a neoliberális megközelítés elkerülhetetlenül koptatja a hatalom népszerűségét. Mindehhez jön a változó geopolitikai helyzet, amely egyre kevésbé teszi lehetővé, hogy Kijev az Európai Unió–Egyesült Államok–Oroszország háromszögben lavírozva e pólusok szembeállítására játsszon. Mindenekelőtt azért, mert ezeket a hatalmakat mind jobban lekötik saját belső problémáik, és Ukrajna már egyre inkább púp a hátukon. Ezt nem vette észre már Porosenko, Zelenszkij azonban mintha jobban érezné nemzetközi erőtérben zajló változásokat.

Ilyen körülmények között könnyen változhat a közhangulat, és a problémák sűrűsödésével nem lesz egyszerű egyben tartani a Nép Szolgájának enélkül is sokszínű, a különböző érdekcsoportok befolyása alatt lévő formációkból összeállt frakcióját sem. Csak Ihor Kolomojszkijnak legalább 30 embere van a frakcióban, és nélkülük már a többség sem lenne meg. Az oligarchák nyomása pedig csak növekedni fog, s addig bizony nagy lesz a kísértés, amíg a képviselők 30 ezer hrivnyás fizetése mindössze egy ember átlagos színvonalú megélhetéséhez elég Kijevben. Érzi ezt Zelenszkij is, és a képviselőkről szóló törvény szigorításával oldaná meg a problémát.

A Majdan utáni korszak mindezek ellenére különbözni fog az elmúlt öt évtől. Persze nem a külpolitikai irányultság tekintetében, hiszen azt a Nyugat, ezen belül is elsősorban az Egyesült Államok belpolitikára gyakorolt erős befolyása miatt megváltoztatni lehetetlen, de nem is kell. Az igazi változást az ideológiai ballasztok levetése, a pragmatizmus térnyerése jelentheti. Ezt a két szempontot egyesíti Zelenszkij, amikor az ideális kormányfőt a politikában új, a gazdasági kérdésekben jártas, és Nyugaton tisztelt személyként írta le. Mert a háború megállítása mellett cél a korrupció megszüntetése, a gazdaság megreformálása és a politikai kurzus visszaterelése a józan ész világába. Mindez szép álom, ha meg is valósulhat, ahhoz idő kell. Méghozzá sok. Zelenszkijnek azonban gyorsan eredményt kell felmutatnia, s mivel a háborút megállítani nem egyszerű, a gazdaságot megreformálni és érezhetően növekvő pályára állítani legalább olyan bonyolult feladat, a választók felé tett gesztusok sorát alighanem a korrupció elleni harc megindításával fogja kezdeni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/31. számában jelent meg, 2019. augusztus 2-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/31. számban? Itt megnézheti!