
Dánia 4 milliárd koronát – ez nagyjából 536 millió euró – fordít járőrhajók építésére és vásárlására a Balti-tengeren, jelentette be az ország védelmi minisztere, Troels Lund Poulsen. A hajók egy része Dániában épülne egy NATO-együttműködés keretében.
„Az elmúlt évekhez képest nőtt a fenyegetettség, különösen Oroszország miatt, akivel fel kell vennünk a versenyt” – mondta Troels Lund Poulsen.
A skandináv ország huszonhat hadihajó építését és beszerzését tervezi, ezeket járőrözésre, az esetleges olajszennyezések elhárítására és a tenger alatti kábelek és csővezetékek felügyeletére használnának – közölte a védelmi miniszter. A hadihajók mellett szonárrendszereket is beszereznek, amelyekkel a tengeralatti mozgásokat tarthatják szemmel.
Dánia még az év elején jelentette be, hogy az ország GDP-jének eddigi 2,4 százalékához képest idén már 3 százalékot fognak védelmi kiadásaik finanszírozására fordítani. Ekkor Mette Frederiksen dán miniszterelnök is az Oroszország jelentette fenyegetésre hivatkozott, és hibának nevezte, hogy Európa eddig keveset költött védelemre. Ugyanakkor az is tény, hogy Dániának fokozott figyelmet kell fordítania Grönlandra, amelyre viszont Donald Trump vetett szemet.