Deutsch Tamás bocsánatot kért Manfred Webertől

Deutsch Tamás bocsánatot kért Manfred Webertől

Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nagyot változhatott a világ pár nap alatt a Fideszen belül. Két nappal ezelőtt Deutsch Tamás még hevesen támadta azokat, akik őt ki akarják zárni az Európai Néppárt EP-frakciójából, mert Manfred Weber frakcióvezető nyilatkozatait a náci Gestapo és a kommunista ÁVO módszereihez hasonlította. Weber ugyanis azt mondta, hogy a jogállamisági mechanizmus kapcsán, hogy akinek nincs takargatnivalója, annak nem kell tartania ettől a mechanizmustól. December 2-án Deutsch közleményében politikai családon belül erőszaknak nevezte a kizárási javaslatot.

Most azonban a lapunkhoz is eljuttatott levél szerint ekkor Deutsch már bocsánatot is kért Webertől. Ez áll a levélben, amelyet a néppárti frakció valamennyi tagjának elküldött:

„A magyar sajtóban megjelent, november 25-i interjúm után felmerült vádakat – amelyek szerint én Frakcióvezető urat a Gestapóhoz és a magyar kommunista titkosrendőrséghez, az ÁVO-hoz hasonlítottam volna – a Frakcióvezető úrnak az interjút követő napon küldött levelemben azonnal tisztáztam. Úgy fogalmaztam, hogy „természetesen nem állt szándékomban Önt személyében megsérteni, és ha mégis ez történt volna, ezennel megkövetem Önt”. Minap folytatott telefonbeszélgetésünk alkalmával meggyőződtem róla, hogy Frakcióvezető úr a bocsánatkérést tudomásul vette.”

A magyar képviselő kijelentései miatt Othmar Karas osztrák politikus vezetésével a frakció harminc tagja azt kezdeményezte, hogy zárják ki Deutsch Tamást a frakcióból. Azt írták, hogy „Sokkolók és szégyenteljesek Deutsch Tamás nyilatkozatai, amelyeket többször megismételt. Az EPP képviselőcsoport nem engedhet a jogállamiságnak. Deutsch Tamásnak nem szabad tovább aláásnia az EPP képviselőcsoportjának hitelességét.” Emiatt december 9-i frakcióülésen kérték a téma napirendre vételét és a szavazást elrendelését.

Deutsch azonban úgy érvel, hogy mivel a bocsánatkérés megtörtént, a javaslatot vissza kell vonni. Részletesen is elmagyarázta a képviselőknek, hogyan kell érteni mondandóját:

„A tisztánlátás érdekében szeretném hangsúlyozni, hogy az említett interjú senki személye ellen nem irányult, hanem egy olyan eljárás kritikáját adta, amely határozott véleményem szerint semmilyen jogállami garanciával nem rendelkezik, és a jogbiztonságot sem szolgálja. Arra mutattam rá, hogy nem értek egyet azzal a jogállami feltételrendszerrel, amely azokra az időkre emlékeztet, amikor önkényes politikai döntések alapján bármikor, bárkit, bármiért meg lehetett büntetni. Tehát, hogy félremagyarázhatatlanul világos legyen, nem az új mechanizmus mellett érvelő személyek, és nem a jogállamiság elve az, ami a politikai önkényre emlékeztet, hanem az a konkrét mechanizmus, amiről az Európai Parlament és a Tanács előzetes politikai megállapodása rendelkezik.”

A fideszes politikus azonban felhívta a figyelmet a Néppárton belüli kettős mércére is: „Mindannyian emlékszünk, hogy idén tavasszal az EPP Frakció 15 nemzeti delegációja a Fidesz–KDNP-delegáció frakcióból való kizárását követelte olyan, a magyar járványügyi intézkedések kapcsán terjesztett abszurd híresztelések alapján, amelyekről utóbb egytől egyig bebizonyosodott, hogy hamisak. Ennek ellenére sem bocsánatkérésre, sem a kizárási indítvány visszavonására nem került sor.”

Othmar Karas egyelőre nem reagált a felszólításra.