Michelle Francl, a nem túl patinás Bryn Mawr College kémiaprofesszora talán nem is sejtette, hogy mekkora felhördülést okoz, amikor megosztja a világgal felfedezését: a tökéletes tea főzéséhez egy csipetnyi sót is kell bele tenni. Francl új könyvéhez, a tea kémiájáról szóló Steeped: The Chemistry of Tea-hez gyűjtött adatokat, és ehhez rengeteg tudományos tanulmányt és ősi receptet is átolvasott, és ezekből vonta le a következtetést. A só hozzáadása a teához nem új ötlet, Francl szerint már a 8. századi kínai szövegekben is felbukkan. Kémiai értelemben az az értelme, hogy blokkolja azokat az ízérzékelő receptorainkat, amelyek miatt keserűnek érezzük a teát. Francl szerint a csipet só olyan kicsi, hogy az ízét nem is lehet észrevenni, viszont az ízérzékelésre mégis hatást gyakorol.
Valószínűleg Francl sem számított arra, hogy mekkora felzúdulást okoz a felvetése Nagy-Britanniában, ahol a teázást a nemzeti (sótlan) öntudat leglényegének tekintik. A különböző kommentátorok – humorérzékük szerint – többé vagy kevésbé viccesen háborodtak fel ezen a „sületlenségen”, a BBC még az 1773-as bostoni teadélutánt is felhánytorgatta. A fokozódó nemzetközi helyzetet látva a londoni amerikai nagykövetség is szükségesnek látta bekapcsolódni a vitába, és közleményükben határozottan elhatárolódtak saját tudósuktól. Mint írták, „a tea a bajtársiasság elixírje, a nemzeteinket egyesítő szent kötelék. Ezért nem állhatunk tétlenül egy ilyen felháborító javaslat láttán, amely a különleges kapcsolatunk legalapvetőbb fundamentumát fenyegeti.”
Majd így folytatják: „Biztosítani akarjuk az Egyesült Királyság nagyszerű népét, az az elképzelhetetlen felvetés, hogy sót adjunk a brit nemzeti italhoz, nem az Egyesült Államok hivatalos álláspontja. És sosem lesz az.” A közleményüket így zárják: „Az amerikai nagykövetség továbbra is a helyes módon fogja készíteni a teát: megmikrózva.”
