
Jövő hét péntekig fogja eldönteni a Demokratikus Koalíció elnöksége, hogy négy EP-képviselőjük melyik frakcióhoz csatlakozzon – ezt Gyurcsány Ferenc pártelnök mondta szerdán Brüsszelben magyar újságíróknak, miután a DK listavezetőjével, Dobrev Klárával a belga fővárosban tárgyaltak többek között a Szociáldemokraták és a Liberálisok vezetőivel.
Gyurcsány elmondta, hogy a választások éjszakáján kapott üzenetet Guy Verhofstadttól, a Liberálisok frakcióvezetőjétől, akivel másnap meg is egyeztek egy találkozóban. Miután a Gyurcsány-házaspár egyébként is Brüsszelbe utazott a Szociáldemokrata vezetéshez, beiktattak egy tárgyalást a Liberálisokkal is. A pártelnök szerint még semmi sem dőlt el, a következő napokban intenzív telefonálások várhatóak. Azt azonban leszögezte Gyurcsány Ferenc, hogy nem szívesen működnek együtt olyan pártokkal, amelyek a tagjaik közé engedik a Fideszt. Ahogy fogalmazott: „Európai ellenségei és barátai nem lehetnek egy táborban.” Úgy véli, a jelenlegi európai parlamenti koalíciós tárgyalások során is téma az, hogy a magyar kormánypárt meddig vállalható még az Európai Néppártnak. Emiatt – megítélése szerint – a Néppártot kívülről és belülről is komoly támadások érik.
Dobrev Klára: Orbán Viktor a történelem nagy vesztese lesz | Magyar HangDobrev Klára arról beszélt, hogy az elmúlt kilenc évben kiderült, és a Néppártnak is be kell látnia, hogy Orbánt nem érdemes azért a pártszövetségen belül tartani, mert majd megváltozik. „Orbánt nem lehet pacifikálni” – jelentette ki.
Szólt arról is, hogy a liberálisok és a szocialisták programjában is vannak hasonló és számukra fontos elemek, mint például a szociális Európa gondolata és a klímakatasztrófa elleni küzdelem. A listavezető úgy látja, hogy a magyarországi politikai viták továbbra is magas hőfokon zajlanak majd, ahogy azt a Fidesz diktálta az elmúlt kilenc évben – ebbe azonban szeretnék bevinni az európai politika fontosabb elemei. Véleménye szerint a választási kampányban kiderült, hogy két elképzelés van Európa jövőjével kapcsolatban: az egyik a tagállami bezárkózó nacionalizmus, a másik pedig az intézményesített együttműködés.
A DK szerint tovább kell menni a nemzetek kapcsolatainak szorosabbra fűzése felé vezető úton, ami az Európai Egyesült Államok megteremtését jelenti, a tagállamok tanácsának szigorúbb ellenőrzésével, egy kétkamarás parlament felállításával és több közös politikával.