Rendőrei akadályozták meg, hogy őrizetbe vegyék Milorad Dodikot
Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke beszédet mond az Aleksandar Vucic szerb elnök által Nem adjuk Szerbiát! címmel meghirdetett rendezvényen Belgrádban 2025. április 12-én (Fotó: MTI/EPA/Andrej Cukic)

A boszniai Állami Nyomozó és Védelmi Ügynökség (SIPA) megpróbálta őrizetbe venni Milorad Dodikot, a boszniai Szerb Köztársaság elnökét, ezt azonban a szerb entitás rendőrsége megakadályozta – írta meg a Balk Magazin.

Dodikot a boszniai Szerb Köztársaság Kelet-Szarajevó városrészben található kormányzati központjában kísérelték meg őrizetbe venni, ahol éppen önkormányzati vezetőkkel tárgyalt. Azonban a helyszínen termettek a szerb rendőrök is, köztük a terrorizmus elleni különleges egység tagjai, akik megakadályozták, hogy a SIPA ügynökei belépjenek az épületbe.

A portál szerint az incidens újabb mélypontot jelent Bosznia-Hercegovina politikai életében és a jogállamiság érvényesítésében, a jelek szerint a központi állam tehetetlen a szerb entitás vezetőjével szemben.

A boszniai állami bíróság korábban elfogatóparancsot adott ki nemcsak Dodik, hanem Radovan Viskovic, a Szerb Köztársaság miniszterelnöke, és Nenad Stevandic, a helyi parlament elnöke ellen is. A SIPA nyomozói ennek végrehajtására érkeztek a helyszínre, ám nem speciális egységekkel, hanem néhány nyomozóval, ami elégtelennek bizonyult a művelet végrehajtására, miután a boszniai főszerb nem készül önszántából besétálni a börtönbe.

A balkáni kavarásunk csak Moszkvának jó
Koncz Tamás

A balkáni kavarásunk csak Moszkvának jó

A stabilitást nem szolgálja, Putyinnak viszont éppen megfelel, ha a magyar kormány egy szeparatista szerb vezetőt támogat.

Ramo Isak, a bosznia-hercegovinai Föderáció, tehát a másik entitás belügyminisztere a bevetést „rosszul megtervezett akciónak és nem koordinált” kísérletnek nevezte, és egyúttal kétségbe vonta a SIPA vezetésének alkalmasságát, szerinte ugyanis egy ilyen érzékeny akciót kizárólag teljes körű előkészítéssel és a különleges egységek támogatásával lett volna szabad végrehajtani. Dodik és Sinisa Karan, a Szerb Köztársaság rendőrségi minisztere az esti órákban sajtótájékoztatót tartott, amelyen élesen bírálta a SIPA fellépését. Egyes jogi szakértők szerint a boszniai szerb rendőrség beavatkozása akár „fegyveres lázadásként” is értelmezhető, ami súlyos bűncselekménynek minősül.

Ramiz Huremagic bosnyák politológus és kriminológus úgy fogalmazott, hogy „minden illúzió, miszerint Dodikot komoly ellenállás nélkül el lehet fogni, véget ért”. A bosnyák szakértő arra figyelmeztetett, hogy „a kartell, amelyhez Dodik tartozik, harc nélkül nem engedi át a hatalmat”, pedig az „egyértelmű leszámolás lenne a maffiával, amely az általa kirabolt nép mögé rejtőzik”. A politológus hozzátette, hogy az eseményeket követően a gyanúsítottak névsorát további két névvel kell bővíteni – a Szerb Köztársaság belügyminiszterével és az ottani rendőrség igazgatójával, mint mondja, hivatali visszaélés és fegyveres lázadás miatt.

A történtek politikai válságot robbantottak ki, a helyszínen az este gyakorlatilag „ostromállapot” alakult ki: a Szerb Köztársaság rendőrségi különleges egységei és Dodik személyes testőrsége gépfegyverekkel őrizték az entitás elnökét.

Dodik ítélethirdetése idején magyar TEK-esek tartózkodtak nagy számban az országban, elvileg gyakorlaton, de mint aztán kiszivárgott, azért hogy kimenekítsék Orbán Viktor szövetségesét. Az amerikaiak ki is akadtak.

Az amerikai külügyminiszter Orbán szövetségese elleni fellépésre szólított fel
Magyar Hang

Az amerikai külügyminiszter Orbán szövetségese elleni fellépésre szólított fel

Marco Rubi szerint veszélyes és destabilizáló magatartást folytat Milorad Dodik.