Úgy tűnik, semmi akadálya nincs annak, hogy december 14-én hétfőn az elektorok a hitelesített választási eredmények birtokában hivatalosan is szavazzanak az Egyesült Államok következő elnökének személyéről. Mint ismeretes, a választást Barack Obama elnök korábbi alelnöke, a demokrata Joe Biden nyerte, miután a választás napján a hivatalban lévő Donald Trumpnak kedvező eredményeket a levélszavazatok folyamatos feldolgozása a javára fordította. Az amerikai választási rendszer egy többlépcsős folyamat, amelynek csak a legvégén iktatják be az elnököt.
Trump jogi csapata a választási eredményeket hat csatatér-államban is megtámadta, ám Az alelnök (Veep) című amerikai politikai komédiába illő leégések sorozatát tudták csak produkálni. Végül a vezető ügyvéd, Rudy Giuliani koronavírusos megbetegedése tett pontot az ügyre, ami után 1500 ügyvéd kérte az amerikai ügyvédi kamarát arra, hogy vizsgálja ki a jogi csapat ténykedését, mivel szerintük a jogi praxis vitelét megengedő ügyvédi diploma arra nem hatalmazta fel őket, hogy a cél érdekében akár hazudjanak is.
Ekkor, egyfajta utolsó lehetőségként kapcsolódott be a jogi csatározásba Texas állam, amelynek főügyésze azt kérvényezte, hogy a legfelső bíróság érvénytelenítse négy olyan állam szavazását, amely államokban Biden nyert, azzal az indokkal, hogy azok túlságosan könnyedén engedélyezték a levélben való szavazást, a korábbi gyakorlatuktól eltérően. Ezzel az elnök által is sokszor hangoztatott összeesküvés-elméletre utaltak, hogy a levélszavazatok nem megbízhatóak, könnyen hamisíthatóak.
A bíróság ellenvéleményt megfogalmazó bíró szavazata nélkül utasította el a kérvényt, és még csak nem is vizsgálta az ügyet, azaz, még csak nem is vette fel tárgyalásra – hiszen Amerikában minden egyes államnak joga van a saját választási rendszerét kialakítani, az eredményeket hitelesíteni, és az elektorokat kijelölni.
Két konzervatív bíró tárgyalta volna az ügyet, ám külön nyilatkozatban jelezték, nem adtak volna helyt a kérelemnek. Ez azt is jelenti, hogy hiába nevezett ki Trump három konzervatív bírót is négyéves ciklusa alatt a megüresedő helyekre, azok nem támogatták az írott és íratlan jogi normáktól való elszakadást, és nem voltak hajlandóak asszisztálni Trump újabb, kétségbeesettnek tűnő próbálkozásához, hogy megőrizze az elnöki tisztségét.
Hogy Donald Trump valójában nem gondolhatja komolyan azt, hogy egy második ciklusra is be fogják iktatni, korábbi cikkünkben már megírtuk. Most mindössze arról van szó, hogy elkötelezett híveitől újra és újra pénzt kér azzal az indokkal, hogy a demokraták csalásait leleplezze; immár 207,5 millió dollárt kalapozott össze a Bloomberg gazdasági hírportál tudósítása szerint. (Más exelnökök könyvet szoktak írni a hivatali idejükről, és azzal szoktak dollármilliókat keresni.)
A hivatalban lévő elnök Twitter-fiókja azóta is olyan bejegyzésektől hangos, amelyekben kifogásolja, hogy veszített, miközben a valaha volt legtöbb szavazatot kapta – 74 milliót, ami igaz úgy, hogy a hivatalban lévő elnökre ennyien még sosem szavaztak, de a kihívója még nála is 7 millióval több, 81 millió szavazatot szerzett.
A legfelső bíróság döntése óta maga a bíróság is az elnök Twitter-bejegyzéseinek célpontjává vált:
A Legfelső Bíróság igazán cserben hagyott minket. Se Bölcsesség, Se Bátorság!
És egyik kicsit bővebben (nagyjából szó szerint fordítva):
Tehát, te vagy az Egyesült Államok elnöke, és épp végigmentél egy választáson, ahol bármelyik korábbi hivatalban lévő elnöknél jóval több szavazatot kaptál, és állítólagosan veszítettél. A legfelső bíróság még csak nem is „vizsgálja” az ügyedet, ezért „megkéred” a csodálatos államokat, akik alapos vizsgálat és megfontolás után úgy gondolják, hogy téged „átvertek”, és ez nekik is rossz. Sokan mások is csatlakoznának a perhez, de egy szempillantás alatt azt kidobják és eltüntetik, anélkül, hogy ránéznének az érvekre, amelyek az ügyet megalapozzák. Elcsalt választás, további küzdelem!
Trump reggeli tweetjeit, melyekben kritizálja a Legfelső Bíróság döntését, azok megjelenése után egy órával a Twitter – arra való hivatkozással, hogy azok megszegik a szabályzatot – már nem engedte megosztani.
Bár 126 republikánus kongresszusi képviselő (köztük a frakcióvezető Kevin McCarthy) és 19 republikánus állambéli legfőbb ügyész csatlakozott a texasi ügyész indítványához, ám legalább ennyien voltak, akik ódzkodtak az indítvány támogatásától. Sőt, jelezték, hogy az állam föderális berendezkedése elleni perről van szó: szerintük a texasiaknak nincs joguk beleszólni abba, hogy más államok milyen törvények alapján rendezik meg a saját választásaikat. Ben Sasse republikánus szenátor, aki látványosan szeretne a következő republikánus elnökjelölt lenni, a saját Twitter-oldalán örömének adott hangot, hogy a bíróság döntése véget vetett ennek a „nonszensznek”.
Minden amerikai, aki híve a jogállamiságnak, megnyugvást találhat abban, hogy a Legfelső Bíróság – belevéve a Trump elnök által kinevezett három bírót is – véget vetett ennek a nonszensznek.
A hírek szerint a first lady, Melania Trump már becsomagolt, és csak azt a pillanatot várja, amikor végre hazamehet. Számára a törvények semmit nem biztosítanak, csak az elnök elhalálozása esetén egy évi 20 ezer dolláros özvegyi nyugdíjat, így a rosszindulatú pletykák ellenére sem valószínű, hogy elhagyná férjét, bár kapcsolatuk látványosan megromlott az elnök hivatalban töltött négy éve alatt.
Egy felvetés szerint azért lehet Trump híveinek körében népszerű elmélet az, hogy Biden és csapata elcsalta a szavazást, mert az egyre fokozódó társadalmi polarizáció miatt több milliónyi Trump-szavazó egyszerűen nem ismer egyetlen egy demokrata választót sem, illetve, mert csak a Fox News és a One America News Network adásait nézik. Utóbbi teljes mértékben „trumpista”, a hírekről kizárólag részrehajlóan tudósítanak, egyes híreket elhallgatva.
Az is jellemző, hogy a felvállaltan demokrata szavazók kerülik a republikánus szavazók társaságát, a felvállaltan republikánus (vagy újabban: trumpista) szavazók pedig a demokraták társaságát, mindkét fél a másikat „agymosottnak” nevezve, a másik félen álló ismerősöket az ismertségi körből „kitörölve”. A Paw Reserarch Intézet szerint az amerikai társadalom kevésszer volt még olyan polarizált, most manapság. Talán ennek is köszönhető, hogy a republikánusok több, mint fele szerint Donald Trump nyerte a szavazást.