Egészségügyi indokok is a korlátozások feloldása mellett szólnak Nagy-Britanniában
Sajid Javid újonnan kinevezett brit egészségügyi miniszter a koronavírus-járvány miatt védőmaszkot vesz fel a londoni kormányfői rezidenciáról, a Downing Street 10-ből távoztában 2021. június 30-án (Fotó: MTI/AP/Matt Dunham)

A gazdasági okok mellett erőteljes egészségügyi indokok is a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt korlátozások teljes feloldása mellett szólnak – írta vasárnap megjelent cikkében Sajid Javid brit egészségügyi miniszter.

A brit kormány az eredeti, június 21-i időpontról négy héttel későbbre, július 19-re halasztotta a még érvényben lévő utolsó jogi korlátozások megszüntetését, elsősorban azzal a céllal, hogy az oltási kampány lépést tudjon tartani a fokozottan fertőzőképes, Nagy-Britanniában dominánssá vált delta koronavírus-variáns terjedési ütemével.

Sajid Javid a Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi tömeglapnak írt cikkében ugyanakkor kifejtette: jól ismertek az ország megnyitása mellett szóló gazdasági érvek, de ugyanennyire sürgetők a nyitás egészségügyi indokai is. A kényszerűségből meghozott korlátozó intézkedések a családokon belüli erőszakcselekmények számának megdöbbentő mértékű emelkedéséhez vezettek, és rettenetes hatást gyakoroltak nagyon sok ember mentális egészségi állapotára is.

Mindemellett a legfrissebb statisztikai adatok azt mutatják, hogy a koronavírus elleni oltások hatékonyak: a statisztikai hivatal új felmérése szerint a brit felnőttek 80 százalékának szervezetében mutathatók ki a koronavírus-fertőzéstől védő antitestek – írja vasárnapi cikkében a brit egészségügyi miniszter. Javid szerint ennek hatalmas jelentőségű kihatásai vannak.

Többen kapták meg az első oltást Németországban, mint Nagy-Britanniában
Magyar Hang

Többen kapták meg az első oltást Németországban, mint Nagy-Britanniában

Lakosságarányosan azonban a britek még mindig jobban állnak.

A miniszter kiemelte: amikor legutóbb elérte a 28 ezret az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőződések napi száma, naponta hozzávetőleg 500-an haltak meg a Covid-19 betegség miatt. Pénteken is csaknem 28 ezer új fertőzéses esetet mutattak ki országszerte szűrővizsgálatokkal, de a halálos áldozatok napi száma a huszonnegyede volt a hasonló fertőzési adatok jellemezte előző időszakénak – áll a brit egészségügyi miniszter vasárnapi írásában. A szaktárca kimutatása szerint pénteken 27 125 koronavírus-fertőződéses esetet szűrtek ki Nagy-Britanniában. Ugyanaznap 27-en haltak meg Covid-19 betegségben.

Sajid Javid kiemelte azt is, hogy a koronavírus elleni korlátozó intézkedésekkel sikerült megvédeni a brit állami egészségügyi szolgálatot (NHS), és ezek az intézkedések számtalan emberéletet mentettek meg, ugyanakkor hatalmas mértékben felduzzadt az egyéb szükséges vizsgálatok, kezelések várólistája. A miniszter szerint a járvány miatt a jelenlegi becslések alapján a szokásosnál eddig hétmillióval kevesebben jelentkeztek egészségügyi ellátásra, és ha ennek az elmaradt ellátási igénynek csak egy része jelenik meg ismét, az is hatalmas nyomást gyakorolna az NHS-re.

Delta-variáns: megkongatta a vészharangot az európai járványvédelmi központ
Bodacz Péter

Delta-variáns: megkongatta a vészharangot az európai járványvédelmi központ

A nyár folyamán tömegessé válhatnak a fertőzések. Az unió lakosságának alig fele esett át legalább egy oltáson, ám csak két dózis vakcina ad megfelelő védelmet.

Javid szerint mindezek alapján Nagy-Britannia jó úton halad a korlátozások július 19-i feloldása felé, annál is inkább, mivel nem lehet olyan időpontot kijelölni a teljes nyitásra, amely mentes a kockázatoktól. Az egészségügyi miniszter szerint őszintén el kell ismerni, hogy a koronavírust nem lehet kiirtani, és meg kell találni a módját annak, hogy miként lehet elviselni a létezését – csakúgy, mint az influenza esetében.

(MTI)