Egy hete még a Magyar Hangnál járt a Törökországban letartóztatott svéd újságíró
(Forrás: Jaokim Medin Facebook-oldala)

Múlt hétfőn még a Magyar Hang szerkesztőségében kávézott az a svéd újságíró, Jaokim Medin, akit csütörtökön őrizetbe vettek Törökországban. A Dagens ETC lap külpolitikai újságírója a tüntetésekről ment tudósítani, de ahogy leszállt a gépe Isztambulban, az országba való belépéskor letartóztatták. Az intézkedésre adott hivatalos magyarázat szerint „fegyveres terrorszervezetben való részvétel”, valamint „az elnök megsértése” vádjával vették őrizetbe.

Medin 2018-ban írt egy könyvet svéd nyelven Orbánisztán – félelem és undor az illiberális Magyarországon címmel, és a könyv bemutatóján, arrafelé szokatlan módon, magyar diplomaták okoztak botrányt, hazugsággal vádolva az újságírót. Joakim eddig összesen hat könyvet írt.

Az újságíró a törökországi útja előtt azért járt Magyarországon, hogy az Orbán-kormánynak a független média ellehetetlenítésére tervezett intézkedéseiről tájékozódjon, ezért kereste meg szerkesztőségünket is.

A törökországi letartóztatására visszatérve, a kolléga bűne állítólag az volt, hogy két éve tudósított egy svédországi kurd tüntetésről, ahol egy Erdogant ábrázoló bábut felakasztottak. Lapját, a Dagens ETC a török hatóságok kurdbarátnak és törökellenesnek mondják. Az újság főszerkesztője, Andreas Gustavsson abszurdnak nevezte a vádakat, és azt nyilatkozta, hogy „az újságírói munka nem minősülhet bűncselekménynek.”

Megpróbáltuk őt utolérni, de a próbálkozásunk eredménytelen volt, ami azt jelzi, hogy nem kommunikálhat a külvilággal.