Közel két hete tartanak az egész Egyesült Államokra kiterjedt tiltakozások; mind az ötven tagállam érintett, több, mint ötszáz városban tartottak gyűléseket. Számos nagyváros már esti kijárási tilalmat is bevezetett emiatt. Korábban már írtunk arról, hogy nem csak az intézményes rendőri erőszak és az afroamerikaiak elleni előítéletek motiválják a tüntetőket, hanem Donald Trump amerikai elnök félresikerült járványkezelése és a gazdasági összeomlás elleni tiltakozás is. Vagyis, a megmozdulásokban szerepet játszik Trump elmúlt három és fél éves kormányzásának kritikája is.
Trump látványosan nem értette meg az elmúlt két hétben, hogy egy amerikai elnöknek az ilyen típusú válsághelyzetekben mi a feladata. A kiszivárgott hírek szerint tanácsadói a szokásos elnöki választ már elő is készítették számára: egy az egész nemzethez szóló, megnyugtató hangú és azonnali intézkedéseket ígérő, az Ovális Irodából közvetített tévés beszédet, ám az elnök „láthatóan érdektelen” volt ez iránt, így végül az ötletet elvetették. Ezek után maradt az, hogy a tüntetések erőszakkal való letörését támogatni nem óhajtó kormányzókat (több sajtóforrás szerint is) „gyengének” nevezte, sőt, felvetette még a katonaság bevetését is a rend helyreállítása érdekében.
A katonaság bevetése az állam saját polgárai ellen általában a militarista, szélsőséges rezsimek sajátja. Nem véletlen, hogy az egyébként Trumpot mindenben kiszolgáló William Barr igazságügyi és Mark Esper védelmi miniszter is elvetette az ötletet, a Pentagonban pedig egyenesen felháborodtak miatta.
Mivel az elnök nem hogy csillapítaná a kedélyeket, hanem még fokozza is a zűrzavart maga körül, az elmúlt héten több prominens republikánus politikus elkezdett kihátrálni mögüle. Először az idős szenátor, Chuck Grassley jelentette ki, hogy az elnök által kirúgott, az adminisztráció belső ellenőrei helyére felvenni szándékozandó személyek esetében az általa vezetett bizottság nem fog meghallgatásokat tartani, amíg választ nem kap arra, hogy miért kellett felmenteni az ellenőröket. George F. Will, több évtizeden keresztül a republikánus párt mellett stratégaként dolgozó politikai elemző egyenesen felszólította a szavazókat, hogy nem csak Trumpot, hanem „az elnökségét lehetővé tevő” összes szenátort és képviselőt is szavazzák ki a hatalomból.
Ezután sorban megszólaltak korábbi vezető, befolyásos republikánus politikusok: többek között Lisa Murkowski jelentette ki, hogy neki nehezére esne az elnökre szavazni novemberben (amivel kivívta Trump haragját, aki a Twitteren neki is támadt), majd szinte napi rendszerességgel folytatódott a felszólalások sorozata.
Bill Clinton védelmi minisztere, William Cohen szerint Trump diktatúra felé vezeti az Államokat, míg George W. Bush védelmi minisztere, a republikánus Colin Powell kijelentette, hogy semmiképp nem tudja Trumpot támogatni, Joe Bidenre fog szavazni. Trump két volt tábornoka, James Mattis és John Kelly is egyértelművé tették, hogy nem tudják az elnök újraválasztását támogatni. Mattis azon véleményének adott hangot, hogy Trump veszélyes az alkotmányra, míg tábornoktársa csatlakozott hozzá, és azt mondta, hogy „jobban meg kell néznünk, kit is választunk elnöknek”.
A volt elnökhöz közeli források szerint George W. Bush sem fog Trumpra szavazni, ahogy a korábbi elnökjelölt Mitt Romney sem, és a szintén korábbi elnökjelölt John McCain özvegye sem. Trump számára az is kényelmetlen lehet, hogy egykori nemzetbiztonsági tanácsadója, John Bolton júniusra ígéri megjelentetni a kibeszélő jellegű könyvét, noha a Fehér Ház korábban megpróbálta annak megjelenését megakadályozni.
Eközben az amerikaifoci-liga vezetői utólagosan belátták, hogy a korábban általuk elítélt térdre ereszkedés, mint a protestálás békés formája, teljesen elfogadható. Egyre több egykori konföderációt éltető szobrot vesznek le talapzatáról (a konföderáció a rabszolgatartás mellett harcolt a polgárháborúban, Robert E. Lee, Stonewall Jackson vagy Jefferson Davis azok, akiknek szobraik vannak szerte az országban, melyeket általában a Jim Crow-törvények idején állítottak fel), sőt, még a hivatalosan is legrasszistábbnak nevezett városban is volt Black Lives Matter-felvonulás az előző héten.
A közhangulat is erősen Trump-ellenes, az elmúlt hónapokban esett a népszerűsége a felméréseket összegző fivethirtyeight oldal szerint (ám így is megvan a „szokásos” 40-42 százalékos támogatottsága, tehát rekordalacsonynak sem mondható), és olyan államokban mérnek akár kétszámjegyű Biden-előnyt, amelyeket Trump megnyert. (Ez persze nem sokat jelent, Trump kétszámjegyű hátrányban volt Clinton ellen is négy évvel ezelőtt, mégis ő nyerte el az elnökséget.)
A republikánus képviselőket és szenátorokat nem is elsősorban ez aggasztja, hanem az, hogy az ő újraválasztási esélyeiket is negatívan befolyásolhatja Trump általános rossz megítélése. Ennek látható, kézzel fogható jelei vannak: előválasztásokat ugyanis nem csak a demokraták tartottak, hanem a republikánusok is, noha Trump súlytalan kihívóinak esélyük sem volt. Az egy héttel ezelőtt megrendezett előválasztásokon Biden hivatalosan is bebiztosította jelöltségét (miután már mindenki más felfüggesztette a kampányát). Trump viszont – noha a saját előválasztásait már jóval korábban megnyerte, és ellenfelei régen feladták ellene a küzdelmet – meglepő, és akár novemberi választást is előrevetítő, érzékeny veszteséget szenvedett. Ott ugyanis, ahol a szavazólapon rajta volt a saját kampányát már több, mint két hónapja felfüggesztő Bill Weld, nem tudott 93,2 százaléknál többet elérni. Ez azt jelenti, hogy az előválasztó szavazók egy komoly része, közel 150 000 regisztrált republikánus előválasztó a teljesen esélytelen és nem kampányoló ellenfélre szavazott. Ahol pedig csak ő volt a szavazólapon, ott is csak 94 százalékot kapott, azaz, legalább 6 százaléknyi szavazó egyszerűen Write-in jelölttel élt, vagyis olyan jelöltet írt, akinek a neve nem szerepelt a szavazólapon.
A politikában persze közel fél év sok idő, és még bármi történhet. Ám jelenleg úgy néz ki, hogy Trumpra ráég az összes létező probléma, ami csak elképzelhető. Az pedig, hogy a republikánus politikusok kezdenek kihátrálni mögüle, jelzi, hogy saját politikai túlélésük érdekében jobbnak látják távolságot tartani tőle. Hogy korábbi, befolyásos politikusok is ellene szólaltak fel, mutatja, hogy nem csak Amerika, hanem a republikánus párt lelkéért is folyik a küzdelem.
