
Egyetlen napirendi pontja van az állam- és kormányfők vasárnapi rendkívüli csúcstalálkozójának Brüsszelben: személyi kérdésekben kell dönteni. Az Európai Unió úgynevezett csúcspozícióiról van szó, elsősorban az Európai Tanács (elnöke jelenleg Donald Tusk), az Európai Bizottság (elnöke jelenleg Jean-Claude Juncker) és az Európai Parlament (elnöke jelenleg Antonio Tajani) vezetőiről szeretnének dönteni a tagállami vezetők. Rajtuk kívül, de csomagként tárgyalva az unió külügyi főképviselőjének (jelenleg Federica Mogherini) és az Európai Központi Bank elnökének (jelenleg Mario Draghi) személyéről is közös nevezőre szeretnének jutni.
Múlt héten már téma volt mindez, azonban akkor nagyon távoliak voltak az álláspontok, mostanáig adtak maguknak határidőt az állam- és kormányfők. Előzetesen is voltak hírek azzal kapcsolatban és ezt a tények igazolják, hogy a G20-ak osakai találkozóját használták fel az ott lévő politikusok, hogy döntésre jussanak. Annyi biztos, hogy már forognak nevek a különböző posztokra, még ha nem is hivatalosan. És az is több mint valószínű, hogy nem Manfred Weber lesz az Európai Bizottság következő elnöke, aki mint a választásokon győztes Európai Néppárt listavezetője, azaz csúcsjelöltje formált jogot erre a pozícióra. És bár sokáig bírta Angela Merkel német kancellár támogatását, de legalább tíz tagállam nem tudta elfogadni, sőt, az Európai Parlamentben sem volt meg már a többsége. A Bizottság elnökét a tagállamok jelölik, de a Parlamentnek is meg kell szavaznia, azaz vétójoga van az EP-nek.
A mostani csúcs előtti órákban egyre több helyről lehetett hallani nagyjából ugyanazokat a neveket. Vagyis a Szociáldemokraták csúcsjelöltjét, a holland Frans Timmermanst jelöli majd bizottsági elnöknek első körben Donald Tusk, a Tanács elnöke. Úgy tudjuk, Timmermanst a V4-ek és Olaszország nem fogadja el, de ez még nem elég ahhoz, hogy meggátolják a jelölését. A Tanács első embere a jelenlegi belga ügyvezető miniszterelnök, Charles Michel lehet, aki a Liberálisok politikusa. Manfred Webernek marad az Európai Parlament vezetése, a külügyi főképviselői tisztre pedig a bolgár Kristalina Georgieva a legesélyesebb, az EKB élére pedig a Francia Nemzeti Bank első embere, Francois Villeroy de Galhau.
Közben Orbán Viktor levelet írt Joseph Daulnak az Európai Néppárt elnökének. A magyar miniszterelnök többek között azt írta, hogy nagyon komoly történelmi hiba lenne, ha a Néppárthoz tartozó miniszterelnökök támogatnák a rivális csúcsjelöltet. Orbán szerint ezzel a Néppárt aláásná a saját hitelességét és ez önpusztításhoz vezetne. A Fidesz elnöke azt is hozzátette, hogy tisztában van a saját helyzetével is, a pártját felfüggesztették, ezért nincs semmiféle befolyása a Néppárt politikájára.
Sokak szerint azonban a nagypolitikai castingnál vannak fontosabb dolgok. Bár az eseménynek otthont adó épület környékét több száz méteres körben lezárta a rendőrség, a kordonon túl tüntetők skandáltak jelszavakat. Ők nem Timmermans vagy Weber érdekében emelték fel hangjukat, hanem a – szerintük – sikertelen és eredménytelen európai klímapolitika ellen tüntettek.
A brüsszeli jelöltválasztó csúcstalálkozó a program szerint 18 órakor kezdődik, azonban egyáltalán nem biztos, hogy egyhamar véget ér. Sőt, úgy tudjuk, a politikusoknak holnapra reggelit is rendeltek a szervezők.
Frissítés: vasárnap este 11-kor Donald Tusk, az Európa Tanács elnöke felfüggesztette a csúcsot, mert nem sikerült konszenzusra jutni a jelöltekről, majd kétoldalú megbeszéléseket folytatott a tagállamok vezetőivel. Tusk szóvivője hétfő reggel pedig arról számolt be a Twitteren, hogy újrakezdődött a csúcs.