A várakozásoknak megfelelően elfogadta a kínai parlament a múlt pénteken ismertetett, Hongkongra vonatkozó nemzetbiztonsági törvénytervezetet csütörtökön – írja az MTI.
A hongkongi demokráciapárti politikusok és aktivisták aggodalmai szerint a hongkongi szabadságjogokat korlátozó törvénytervezet betiltja a lázadást, az elszakadási törekvések hangoztatását, és a kínai központi kormányzat ellen irányuló, felforgatónak minősített cselekményeket.
A hongkongi kormányzat számára pedig előírja, hogy új intézményeket hozzon létre a szuverenitás védelme céljából, valamint engedélyezze a pekingi ügynökségeknek, hogy belátásuk szerint járjanak el a városban.
A törvénytervezet ellen, amelynek fényében az Egyesült Államok többé nem tekinti Hongkongot autonóm területnek, ezrek vonultak utcára vasárnap az „egy ország, két rendszer” elve alapján különleges közigazgatási státusszal rendelkező városban.