Elhunyt Duray Miklós

Elhunyt Duray Miklós

Duray Miklós Forrás: Facebook

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Hetvenhét éves korában, hosszan tartó, méltósággal viselt súlyos betegség után 2022. december 30-án, pénteken elhunyt Duray Miklós szlovákiai magyar politikus, geológus, közíró és egyetemi tanár – közölte a Pátria Rádió.

Duray Miklós 1945. július 18-án született Losoncon. A gimnáziumot Füleken végezte (1962). A pozsonyi Comenius Egyetemen geológiát tanult, a doktori címet 1977-ben szerezte meg.

Már diákkorától aktív közéleti szerepet vállalt. Duray Miklós egyik kezdeményezője volt az 1968-as prágai tavasz hatására létrejövő magyar ifjúsági konferenciának, amelyen elhatározzák a Magyar Ifjúsági Szövetség létrehívását. Társaival megalapította a csehszlovákiai Magyar Ifjúsági Szövetséget (MISZ), amelynek főtitkára, majd 1968 decemberétől elnöke volt. A szervezet 1969 novemberében megszűnt, mivel az újonnan megalakult szlovákiai belügyminisztérium nem engedélyezte a működését.

Az 1970-es évektől politikailag megbízhatatlannak tartották és rendszeresen zaklatták. Csatlakozott a Charta ’77 aláíróihoz. Megszervezte az illegális Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságát, melynek vezetőjeként több tiltakozó akciót kezdeményezett a szlovákiai magyar oktatás leépítése ellen.

Az államrendőrség folyamatosan megfigyelte és egyéb módon is zaklatta. 1982. június 3-án ismét elvitték, kihallgatása több hónapon át zajlott. Bevonták az útlevelét, büntetőjogi eljárást indítottak ellene az államrend felforgatásának vádjával, majd letartóztatták. Vizsgálati fogságba került, per indult ellene, amelyet külföldi nyomásra felfüggesztettek, majd 1983. február 22-én szabadlábra helyezték.

Duray Miklóst 1984. május 10-én ismét letartóztatták az államrend felforgatása, a szocialista rendszer és a Szovjetunió, valamint szövetségesei ellen kifejtett tevékenység vádjával.

Fogva tartása ellen nagy nemzetközi tiltakozás indult, május 10-én átminősítették az ellene folyó büntetőeljárást, amelyet az akkori amnesztiarendelet értelmében megszüntettek és szabadlábra helyezték. Összesen 470 napon át tartották fogva, ítélet nélkül.

Duray 1990-ben megalapította az Együttélés Politikai Mozgalmat, amelynek 1998-ig, az MKP megalakulásáig elnöke volt. 1998-1999-ben az MKP tiszteletbeli elnöke, 1999-től ügyvezető alelnöke. 1990-1992-ben, ill. 1994-2008 között parlamenti képviselő volt.

A felvidéki politikus 1998-ban a Magyar Állandó Értekezlet alapötletének megfogalmazója, létrehozásának egyik kezdeményezője volt. A státustörvény kezdeményezője volt, tőle származik a magyarigazolvány-rendszer alapötlete. A törvény elfogadása után az 1-es sorszámú magyarigazolvány birtokosa lett.

Munkásságát számos díjjal jutalmazták. A Magyar Köztársaság Aranyérmét 2000-ben vehette át, de Magyar Örökség Díjjal (2000), A Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével (2001); és Szent István-díjjal is kitüntették. 2011-ben neki ítélték oda a Polgári Magyarországért Díjat.