Elnyelt a föld egy 74 éves teherautó-sofőrt Japánban
Mentőalakulatok tagjai egy víznyelő mellett a Szaitama prefektúrában fekvő Jasióban 2025. január 30-án. (Fotó: MTI/EPA/Jiji Press)

Két napja egy tíz méter mély és tíz méter széles víznyelő gödörben várja egy sofőr Japánban, hogy kimentsék – számolt be a Guardian alapján a Telex. A lap szerint a 74 éves férfi alatt kedd reggel omlott be az út, amikor a kéttonnás teherautójával áthaladt egy kereszteződésen Tokió közelében, Szaitama prefektúrában. A helyi hatóságok elkezdték a mentési munkálatokat, azonban szerdán ideiglenesen fel kellett hagyniuk az akcióval, ugyanis újból megnyílt a föld, és megjelent egy második víznyelő is.

A helyi NHK közszolgálati média közleménye szerint a két lyuk később egy óriási víznyelővé egyesült. A hatóságok a környékbelieket evakuálták, többen önkormányzati intézményekben éjszakáztak, a vizet pedig csak korlátozva használhatják. Az információk szerint az első gödör egy megrepedt szennyvízcső miatt keletkezett, a második pedig feltehetően azért, mert a megrongálódott csőből kifolyó szennyvíz meglazította a környező talajt. A 74 éves sofőr állapotáról egyelőre semmi információ nincs. A történtek miatt a városvezetők úgy döntöttek, hogy a szennyvizet a közeli folyóba vezetik el, miután klórral fertőtlenítették.