
Elsodort egy római korban épült hidat az áradó Tajo Spanyolországban, Tavalera de la Reina városban. A Szent Katalinról elnevezett gyalogos híd a város szimbólumának számított. José Julián Gregorio polgármester jelezte: mindent megtesznek, hogy újjáépüljön a híd, amelyet már többször helyre kellett állítani. Legutóbb 1950-ban szakadt be egy része – írja az MTI.
Spanyolországban súlyos áradások pusztítanak, a heves esőzések miatt az ország 17 tartományából 11-ben adtak már ki riasztást. Kasztília-La Mancha tartományban az árvízveszély miatt több mint száz ingatlanból evakuálták a lakókat Escalona településen, és további hat településen adtak ki riasztást az Alberche folyó áradása miatt, amely évtizedek óta nem látott vízszintet ért el.
A fővárost is magába foglaló Madrid tartományban Mejorada del Campo településen 50 embert telepítettek ki miután a Jarama és az Henares folyó veszélyes szintemelkedése miatt. A hatóságok készenlétben állnak a fővároson áthaladó Manzanares folyó áradása miatt is, miután vízhozama pénteken az ilyenkor szokásos mennyiség tizenötszörösére duzzadt. A régióban két túrázót kellett kimenteni szombat este, akiket meglepett egy erős hóvihar, és a rossz látási viszonyok miatt eltévedtek.
Az Aragónban található Moncayó nemzeti parkban a hegyimentők már nem tudtak segíteni három bajba jutott hegymászón, mindannyian életüket vesztették. Málagában továbbra is kutatnak egy szerdán eltűnt férfi után, akiknek motorját másnap megtalálták a hatóságok.
Az Ibériai-félszigeten három hete váltják egymást a nagy kiterjedésű viharok, vasárnap a Martinho névre keresztelt vihar hagyja el fokozatosan a térséget, leginkább az északi országrészben okozva tartós csapadékot, óránként 70 kilométert meghaladó erősségű szelet, és a hegyekben havazást.