Eltemették a Trump elleni merényletkísérletben meghalt tűzoltót
Corey Comperatore búcsúztatása Pennsylvaniában (Forrás: Twitter)

Utolsó útjára kísérték azt az 52 éves korábbi tűzoltót, aki a Trump elleni múlt heti merényletkísérletben vesztette életét. Az MTI szemléje szerint tűzoltóautók sorfala mellett temették el Corey Comperatore-t pénteken a Pennsylvania állambeli szülőhelyén, Freeport városban.

A gyászszertartást szűk családi körben tartották, de a nyilvános búcsúztatáson ezrek gyűltek össze egy rendezvényteremnél. Csütörtöki jelölőbeszédében Donald Trump is megemlékezett róla, hősnek nevezve a férfit. A republikánus elnökjelölt elmondta, Comperatore tűzoltó-felszerelését a családja eljuttatta Milwaukee-ba, így az ott volt a színpadon Trump beszéde alatt. Az elnökjelölt kifejtette azt is, hogy a támadást követő öt nap alatt 6,3 millió dollárt gyűjtöttek össze a halálos áldozat és a sebesültek családjai számára.

A Butlerben tartott választási gyűlésen az elnökjelölt félrehajtotta a fejét, ezért súrolhatta csupán a fülét a lövedék. Beszámolók szerint a tűzoltó testével igyekezett védeni családját a golyóktól, melyek egyike eltalálta. Két további személy súlyosan megsérült, őket kórházba szállították. Az 57 éves David Dutch és a 74 éves James Copenhaver állapota jelenleg is súlyos, viszont már stabil. A támadást követően meghalt a merénylő is, őt a titkosszolgálat emberei lőtték le. Reggeli cikkünkben arról írtunk, hogy még mindig nagyon keveset tudni a húszéves Thomas Matthew Crooks indítékairól.

 

Még mindig homály fedi, miért akart ölni Trump merénylője
Csécsi László

Még mindig homály fedi, miért akart ölni Trump merénylője

Lassan egy hete, hogy Thomas Matthew Crooks, egy húszéves fiatal merényletet kísérelt meg Donald Trump ellen, de az elkövető személye körüli részletek még most sem tisztázódtak teljesen. Az életéről sem sokat lehet tudni, az indítékairól még kevesebbet.