Eltűnt Horvátországban egy kisrepülőgép, nem voltak magyarok a gépen
Képünk csak illusztráció! A ferihegyi 13L/31R futópálya megközelítése egy Cessna oktatógéppel (Fotó: Malatinszky Dávid/Magyar Hang)

Cikkünk frissül

Vasárnap nem sokkal tizenegy óra után eltűnt a radarképről Horvátországban egy Cessna kisrepülőgép, és a horvát Telegramra hivatkozva a Szabad Magyar Szó még arról a lehetőségről írt, hogy magyarok is lehettek rajta. A Horvát Köztársaság Belügyminisztériumának Polgári Védelmi Igazgatósága szerint vasárnap Splitből szállt fel a kisrepülő, amely Rakovicától északra, tűnt el a radarról. 

A Večernji list szerint a gép Németország felé, Laichingen városba tartott, az eltűnt gépet már keresi a rendőrség.

A Hvg.hu a baleset kapcsán kérdéseket tett fel a Külügyminisztériumnak, és ebből derült ki, hogy nem voltak magyarok a gépen. „Területileg illetékes külképviseletünk munkatársai felvették a kapcsolatot a helyi hatóságokkal, akik a lezuhant repülőgép utasaival kapcsolatban megerősítették, hogy nincs köztük magyar állampolgár” – közölte a lap megkeresésére a Külügyminisztérium.

Az MTI úgy tudja, összesen volt négy ember a fedélzeten, és Cessna 182 típusú kisrepülőgépről van szó. Mint megerősítette, a sportrepülőgép Splitből szállt fel a reggeli órákban. A horvát légiforgalmi irányító szolgálat radarjáról 11 óra 25 perckor tűnt el a Plitvicei tavaktól nem messze, Rakovica felett, 700 méter magasan.

A Vecernji List című horvát napilapra hivatkozva – nem hivatalos források alapján – az MTI azt írta, hogy egy Németországban bejegyzett gépről van szó. Davor Bratic, a karolyvárosi (Karlovac) rendőrkapitányság elöljárója a Nova TV horvát kereskedelmi csatornának adott interjúban elmondta: a repülőgépet egy svájci állampolgárságú pilóta vezette. Két utas német, egy pedig horvát állampolgár.

A repülőgép segélyhívást adott le, mielőtt eltűnt volna.

Az eltűnés koordinátáiról a Polgári Védelmi Operatív Központ tájékoztatta a belügyminisztériumot és a Horvát Hegyi Mentőszolgálatot (HGSS). A rossz időjárási viszonyok miatt helikopterek nem szállhattak fel, ezért a HGSS drónokkal is vizsgálja a területet.

Josip Granic, a HGSS vezetője a sajtónak úgy nyilatkozott: nincs konkrét helyszínük, egy szélesebb területen végzik a kutatást. – Nehéz megítélni, mekkora területen folyik a keresés – mondta, hozzátéve: erről akkor tudnak többet mondani, ha a csapatok visszatértek.

„Amennyiben semmit sem találunk, kiszélesítjük a koordinátákat” – közölte. Jelenleg a polgári védelmi központ, a rendőrség és HGSS munkatásai, összesen mintegy száz ember keresi az eltűnt gépet. A rossz időjárási viszonyok és a nehéz terep miatt csak lassan tudnak haladni. A keresést éjszaka is folytatják. „Reméljük a legjobbakat, de fel vagyunk készülve a legrosszabbra” – mondta Granic.