Erdogan szerint az Egyesült Államok nézzen a tükörbe, „ha már népirtást emleget”
Recep Tayyip Erdogan török államfő (Fotó: MTI/EPA/Török elnöki sajtóiroda/Murat Kula)

A török nemzetet elszomorította, hogy Joe Biden amerikai elnök a napokban hivatalosan népirtásnak ismerte el az Oszmán Birodalom által az örmények ellen 1915-ben elkövetett atrocitásokat – mondta Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Ankarában a kormányzat ülése után tartott sajtótájékoztatóján.

Erdogan beszédében alaptalannak, jogtalannak és valótlannak minősítette Biden kijelentését. A török államfő egyúttal arra szólította fel amerikai kollégáját, hogy mihamarabb lépjen vissza „helytelen” állásfoglalásától, valamint azt is kérte az Egyesült Államoktól, hogy nézzen a tükörbe, „ha már népirtást emleget”. Erdogan aláhúzta, hogy ezzel a legutóbbi bejelentéssel a török-amerikai kapcsolatok a korábbi szintről „sokkal lejjebb estek”.

A török elnök mindazonáltal jelezte, hogy a júniusi NATO-csúcson ezt a témát is meg fogja vitatni Bidennel, ahol „egy új korszak kapuját” igyekeznek majd megnyitni. – Félre kell tennünk a két ország kapcsolatait mérgező témákat, és azt kell megnéznünk, hogy ezután milyen lépéseket tegyünk – fogalmazott. Erdogan úgy vélte, hogy Biden szóban forgó kijelentése mögött „szélsőséges örmény körök és Törökország-ellenes csoportok nyomása” áll, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Ankara „jószomszédi” viszonyt kíván kialakítani Örményországgal.

Felháborodtak a török vezető politikusok azon, hogy Joe Biden szerint az Oszmán Birodalom népirtást követett el
Magyar Hang

Felháborodtak a török vezető politikusok azon, hogy Joe Biden szerint az Oszmán Birodalom népirtást követett el

A török belügyminiszter például kijelentette: „az Egyesült Államok nem ismeri a történelmet, mert nincs történelme”.


Joe Biden szombaton tett bejelentése a török vezetés számos tagjának határozott elutasítását és heves bírálatát váltotta ki, a török külügyminisztérium pedig bekérette az Egyesült Államok ankarai nagykövetét. Erdogan mindeddig nem reagált amerikai hivatali kollégájának szavaira.

Elemzők már előzőleg arra hívták fel a figyelmet, hogy Biden mindenekelőtt jelképes, ugyanakkor történelmi horderejű bejelentése fel fogja bőszíteni Törökországot, tovább rontva az eddig is feszült viszonyt a két NATO-szövetséges között.

Az amerikai képviselőház és a szenátus 2019 végén határozatban népirtásnak minősítette az örmények tömeges lemészárlását 1915 és 1917 között az Oszmán Birodalom által, ám Morgan Ortagus akkori külügyi szóvivő később közölte: a – Donald Trump elnök vezette – amerikai kormány nem tekinti népirtásnak a történteket.

Történészek szerint az első világháború alatt, 1915 áprilisától mintegy másfél millió örményt gyilkoltak le az Oszmán Birodalom területén. Ankara túlzónak tartja ezeket a számokat, és tagadja, hogy a gyilkosságokat módszeresen hajtották végre.

Joe Biden: Népirtás volt, amit az Oszmán Birodalom az örményekkel tett
Magyar Hang

Joe Biden: Népirtás volt, amit az Oszmán Birodalom az örményekkel tett

Számos ország máig nem ismeri el, hogy népirtás történt, vélhetően a török reakciótól tartva.