
Magyarország Putyin csapatának a része, „nem pedig az európai csapatunké” – jelentette ki Rheinische Postnak adott interjúban az észt külügyminiszter. Margus Tsahkna korábban sem fogalmazott visszafogottan, decemberben már elmondta, hogy érzése szerint Szijjártó Péter egy másik csapatban játszik. Az orosz-ukrán háború kirobbanása óta már több mint tucatszor Oroszországban járt külügyminiszter ezt meg is erősítette, igaz, sajátos magyarázattal: „a miniszter úrnak teljes egészében igaza van. Mi más csapatban játszunk, ő a háborúpárti csapatban, én meg a békepárti csapatban, tehát jól látja a helyzetet”.
Tsahkna most egyértelművé tette, hogy természetesen nem ilyen felosztásra gondolt, egyben Magyarország gyengeségét ecsetelte. Az észt külügyminiszter úgy látja, Orbán Viktor veszélyezteti a kontinens biztonságát akkor, amikor blokkolja a közös külpolitikai döntéseket. A politikus hozzátette, az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikke szerint lehetséges egy tagállamot megfosztani szavazati jogától, ha veszélyezteti Európa és a többi tag biztonságát. Tsahkna szerint egyre közelebb van annak a lehetősége, hogy ezt alkalmazzák is Magyarországgal szemben.
Az Európai Parlament már 2018-ban elindította a hetes cikk szerinti eljárás első szakaszát hazánkkal szemben az unió alapvető értékeinek és jogainak súlyos megsértése miatt. Az Európai Bizottság pedig kezdeményezte nagyjából 22 milliárd eurónyi pénzeszköz zárolását. Ebből ugyan 10 milliárd eurót feloldottak, de a magyar kormány azt már hiába ígérgette, hogy megkapunk végül minden nekünk járó pénzt – pedig a 2022-ben alakult kormányban Navracsics Tibor személyében még felelőse is lett az uniós pénzek hazahozatalának.
Frissítés: Szijjártó Péter a Facebook-oldalán reagált a nyilatkozatra. A külügyminiszter azt írta: „Olvasom Margus Tsahkna észt külügyminiszter nyilatkozatát Magyarországról. A helyzet az, hogy ő Európa egyik legfanatikusabb, legelvakultabb háborúpárti politikusa, aki mindenáron az ukrajnai háború meghosszabbítását akarja, s közben magasról tesz arra, hogy ez milyen veszélyekkel jár.”