Hiába küzdött a kormány, lesznek jogállamisági elvárások

Hiába küzdött a kormány, lesznek jogállamisági elvárások

Az Európai Parlament brüsszeli ülésterme 2020. március 10-én (Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Akárhogy is tiltakozott a kormány, mégis összeköthetik a jogállami értékek betartását az uniós kifizetésekkel – ebben állapodott meg az Európai Parlament a tagállamokkal. Júliusban még leginkább csak arról volt szó, hogy a kifizetések csak az EU pénzügyi érdekeinek sértésekor kerülhetnek veszélybe. Most viszont egyértelműen bekerült a megállapodás szövegébe, hogy elvárják a jogállami feltételrendszer betartását.

Az Eurológus az EP tárgyalódelegációjában ülő Cseh Katalint kérdezte, aki elmondta, fontos volt, hogy a végfelhasználókhoz, tehát az állampolgárokhoz mindenképp eljussanak a szóban forgó összegek. Viszont megállapodtak arról, hogy a kormányoknak való fizetést jogállami garanciákhoz fogják kötni. „Sikerült kidolgozni egy olyan mechanizmust, amely azon túl, hogy nagyon komoly antikorrupciós intézkedést tartalmaz, a jogállamiság sérelmére is kiterjed. Például alkalmazható a bírói függetlenség megsértése esetére is, illetve támaszkodik az Európai Bizottság által bevezetett jogállamisági jelentések tartalmára is” – fejtette ki a lapnak a momentumos EP-képviselő.

A döntést megerősítette az Európai Tanács is. Németország állandó képviselője, Michael Clauss beszélt arról, hogy figyelni fogják, mikor vezet a jogállamiság elveinek megsértése az uniós pénzeszközökkel való visszaéléshez. Tehát ez végső soron mégis csak összeköthető az EU pénzügyi érdekeinek sérelmével.

A magyar kormány viszont ellenezte a jogállami elvárásokat, a fideszesek szerint gumiszabályokról van szó, amelyek valójában ideológiai ellentéteket fednek el. Emiatt aztán azzal fenyegetőztek, hogy amennyiben ilyen feltételekről döntenek, úgy a kormány nem járul hozzá a 750 milliárd eurós uniós hitelfelvételhez, amivel a kormányzati kommunikáció szerint a déli tagországok járnának rosszul.

Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán reagált a hírre. „Magyarország tartja magát a Szerződések rendelkezéseihez és az állam- és kormányfők júliusi megállapodásához. Ezt várjuk el valamennyi uniós intézménytől is. Az EP meg akarja kerülni a Szerződéseket és fel akarja rúgni a történelmi költségvetési alkut, ami felelőtlen és elhibázott lépés” írta.

Azt is hozzátette, hogy „az uniós költségvetés egyetlen eleméről sincsen megállapodás addig, amíg az összes eleméről meg nem állapodtunk. Magyarország letette az asztalra saját javaslatát, ami valódi költségvetési ellenőrzési mechanizmust hozna létre,  nem pedig ideológiai zsarolási eszközt. Most a járványügyi védekezésnek és az európai gazdaság talpra állításának van az ideje. Ha az európai intézmények ezt nem ismerik fel, viselniük kell ennek történelmi felelősségét.”

Azt is írta, hogy „Magyarország álláspontja szerint az Európai Parlamentnek a járvánnyal és nem politikai, ideológiai vitákkal kellene foglalkoznia. Ha már segíteni nem tudnak, legalább ne gátolják a tagállamok, így Magyarország járvány elleni védekezését és a gazdaság újjáépítését”