Az Európai Néppárt megnyitotta az utat, a Fidesz pedig távozik

Az Európai Néppárt megnyitotta az utat, a Fidesz pedig távozik

Deutsch Tamás, a FIDESZ-KDNP képviselője az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Strasbourgban 2019. július 16-án (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Szerda délelőtt döntött az Európai Néppárt EP-frakciója: megszavazták az új eljárási szabályokat. A szavazási eredmény meggyőző volt, 180 szavazatból 148 támogatta a változtatásokat, 28-an szavaztak ellene és négyen tartózkodtak. Az eredményről korábban beszámoltunk, ahogy arról is. hogy a kormánylap reggel megírta: a fideszesek, ha megszavazzák a dolgot, maguk lépnek ki a frakcióból.

A délelőtt folyamán Deutsch Tamás és Gál Kinga EP-képviselők az MTI-hez eljuttatott közleményben erősítették meg: kilép a Fidesz a Néppártból. Megjegyezték, jogi és politikai aggályaikat több alkalommal kifejezték a tárgyalások során, de állításuk szerint nem sikerült eredményt elérniük. A két képviselő szerint a politikai nézetkülönbségek jogi megbüntetéséről van szó.

Az eredményhirdetés után Novák Katalin rögtön meg is erősítette a Twitter-oldalán: a Fidesz távozik a képviselőcsoportból. A politikus közzétette Orbán Viktor erről szóló, mai keltezésű levelét. A magyar kormányfő azt írta, csalódással tölti el, hogy miközben európaiak százezrei kerülnek kórházba, az Európai Néppárt belső, „adminisztratív” megosztottságtól terhes.

A Fidesz európai parlamenti delegációja délután újabb közleményt adott ki, melyben sajnálatosnak és politikailag elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy naponta többezer európai ember életét követelő járvány idején az EPP frakció „kapkodó adminisztratív manőverekbe kezdjen, és megkérdőjelezhető felfüggesztési szabályokon keresztül korlátozza az európai parlamenti képviselők jogait”. Azt közölték, hogy a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációja több alkalommal kifejezte jogi és politikai aggályait a tárgyalások során, azonban a néppárti frakció alapszabálya módosításának végleges változata ezekre nem adott kielégítő választ. Ennek következtében, az alapszabály elfogadott módosítása azzal fenyeget, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselői nem tudják gyakorolni képviselői jogaikat – jelentették ki. Ezért 12 európai parlamenti képviselőjük kilép az EPP képviselőcsoportjából.

Közben a Néppárt is reagált, e szerint magából a pártcsaládból is kizárnák a Fideszt, mivel a frakcióból kilépett a párt.

A szavazás eredménye több mint 80 százalékos támogatást jelent, az érvényességhez kétharmados többség kellett. Ennek értelmében sokkal egyszerűbb lesz felfüggeszteni vagy kizárni egy képviselőcsoport. És bár a Néppárton belül kezdetektől azt mondták, hogy ez nem a Fideszről szól, az egész vita a magyar kormánypárt kapcsán bontakozott ki.

A Fidesznek két éve függesztették fel tagságát az ernyőpártban, az Európai Néppártban, azóta azonban nem sikerült rendezni a helyzetét. Eredménytelen volt az úgynevezett bölcsek tanácsának munkája is, mert a három tekintélyes nyugat-európai politikus megosztott volt a Fidesz megítélésében. A Néppárt pedig az elmúlt egy évben arra hivatkozott, hogy a koronavírus-járvány miatt nem lehet személyes találkozókat tartani, és egy ilyen súlyú ügyben nem szabad távszavazással dönteni. Ennek is ellentmondott most a frakció, mert megszavazták, hogy a felfüggesztésről és kizárásról online voksolással is határozhatnak.

Az elmúlt időszakban egyre feszültebbé vált a hangulat a néppárti EP-frakción belül, hol a magyar delegáció felfüggesztését, hol Deutsch Tamás megbüntetését kezdeményezték, mert a fideszes politikus Manfred Weber frakcióvezető gondolatait a Gestapo és az AVO módszereihez hasonlítottak.

A néppárti frakció tulajdonképpen már múlt héten pénteken kialakította álláspontját, amikor a nemzeti delegációk vezetői megegyeztek a módosításokban. Ehhez akkor csak a Fidesz nem járult hozzá. Orbán Viktor vasárnap levelet küldött Manfred Webernek, amelyben azt írta, hogyha ezt napirendre veszik és megszavazzák, akkor a Fidesz kilép a képviselőcsoportból. Manfred Weber a mai ülés kezdetén erre úgy reagált, hogy nem egy pártvezető dolga, hogy tanácsokat adjon az eljárási szabályok vonatkozásában. A vitában a Fidesz próbálta elhalasztani a döntést, de ez nem járt sikerrel.

A magyar kormánypárti sajtó már reggel arról írt, hogy a Fidesz ma bejelenti a kilépését. Ezt azt jelenti, hogy a 13 képviselő közül 12 távozik: Hölvényi György, akit a Kereszténydemokrata Néppárt delegált, jelezte, ő marad a néppárti frakcióban.