Megerősítette a volt brazil elnök Jair Bolsonaro felesége, hogy férje hasi fájdalmakkal kórházba került – írja a BBC. A tájékoztatása szerint megfigyelés alatt áll a 2018-as győztes elnökválasztási kampánya idején elkövetett késes támadás miatt fennálló panaszai miatt. Jair Bolsonarót a floridai Orlando külvárosában ápolják.
Ismert, a szélsőjobboldaliként számon tartott korábbi brazil elnök hívei vasárnap megrohanták a brazil törvényhozás épületét. A beszámolók szerint drámai jelenetek zajlottak a brazil Kongresszus körül, a rendőrség könnygázt vetett be a zavargók ellen. A választás eredményét korábban el nem ismerő Bolsonaro támogatói áttörték a kordonokat, megrohanták és be is léptek a brazíliavárosi épületkomplexumba.
Flavio Dino, Brazília igazságügyi és biztonsági minisztere egy hétfői sajtótájékoztatón – ugyancsak a BBC beszámolója szerint – arról beszélt, hogy a hatóságok mintegy 1500 embert tartóztattak le. Elmondása szerint a kongresszus megrohanása után 40 autóbuszt tartóztatott fel a szövetségi rendőrség, az egyik járműben fegyver is volt, vagyis elképzelhetőnek tartotta, hogy erőszakos cselekményekre is készültek.
Lula da Silva brazil államfő a zavargások idején nem volt ott, egy Sao Paulo állambéli hivatalos körúton vett részt. Később azonban visszatért és találkozott a szenátus, a képviselőház és a legfelsőbb bíróság elnökével is.
A legutóbbi brazil elnökválasztás második fordulóját 2022. október 30-án tartották, ahol a szavazatok 50,9 százalékát a korábbi baloldali államfő, Lula da Silva szerezte meg Bolsonaróval szemben. Az új államfő január 2-ai beiktatási beszédében arról beszélt, újraépíti az országot „szörnyűséges romjaiból”, egyúttal elődje számos politikai intézkedésének visszavonását ígérte. Jair Bolsonaro az átadás-átvételi procedúra elől az Egyesült Államokba távozott.