Feltépett sebek, újraéledő ellentétek

Feltépett sebek, újraéledő ellentétek

Rokonai hozzák ki Franco koporsóját díszsírhelyéről 2019. október 24-én San Lorenzo de El Escorialban. (Fotó: Reuters / Juan Carlos Hidalgo)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Régi sebeket tépett fel, hogy 44 év után a napokban elszállították az egykori spanyol diktátor, Francisco Franco földi maradványait az Elesettek völgyében található bazilikából. Bár a polgárháborús felek már megbékéltek egymással, a történtek mégis megosztják a spanyol társadalmat. Ez a megosztottság azonban nem egyedi, sőt egyre inkább jellemzi a demokratikus berendezkedésű államokat.

Évtizedek óta nagy viták zajlanak Spanyolországban Franco nyughelye körül. A társadalom két táborra szakadt e kérdésben, és a képviselőknek is csak a fele voksolt az országot 1939-től 1975-ig vezető tábornok újratemetése mellett. Az exhumálásról szóló határozatot a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) javaslatára 2017-ben fogadták el, de az akkor hatalmon levő néppártiak (PP) semmit sem tettek a megvalósításáért. Kormányra kerülve a szocialisták kezdettől fogva világossá tették, hogy végre akarják hajtani az exhumálást.

Végül ez egy hete meg is történt, és Franco földi maradványai már Madridban, a felesége mellett nyugszanak. Az exhumálás érdekes módon nem csak Spanyolországban nyitotta újra a vitákat Franco megítéléséről. Míg az egyik oldal kérlelhetetlen diktátorként, a szabadság elfojtójaként emlegeti, addig a másik inkább modernizátorként, az 1950 és 1970 között zajló spanyol gazdasági csoda levezénylőjeként tekint rá, és azzal is árnyalja a róla kialakult képet, hogy Franco már a második világháború idején mélyen csalódott német és olasz barátaiban. Igaz, a gazdasági fellendülés alapvetően a spanyol diktatúra véletlen mellékterméke volt, míg az utóbbi alapvetően azzal magyarázható, hogy Franco még Hitlernek sem volt képes alávetni magát.

A polgárháború két szemben álló oldalának utódjai immár negyven éve békében megférnek egymás mellett. Még akkor is, ha – mint az elmúlt napok történései is mutatják – valahol a köztársaságiak lelkének mélyén máig ott pislákol a vágy, hogy morális revánsot vegyenek az egykori győztesek utódjain. S talán nem véletlen, hogy éppen most, amikor Spanyolországot a katalán válság sújtja. Miközben egymást gyűlölték, Katalónia önállósodási törekvéseit keményen elfojtották előbb a köztársaságiak, majd Francóék is. A demokrácia aztán meghozta a tartománynak a széles körű autonómiát, a teljes függetlenedés kérdésében azonban még maga Katalónia is megosztott.

Lángba borult Barcelona, tízezrek vonultak utcára, Messiék meccsét is elhalasztották | Magyar Hang

A spanyolokhoz hasonlóan a szembenállását csak eltemették, ám a lelkek mélyén megőrizték Chilében is, ahol egy ártatlan lépés, a metrójegyek emelése elég volt a fiatalok és szegények lázadásának kirobbanásához. Úgy tűnik, a társadalmi megbékélést a jólét alapozta meg, ennek megrendülése azonban újra és újra felszínre hozza a régi sérelmeket. A jobboldali katonai junta uralma idején tehetőssé vált családból származó Sebastián Pinerát ezért az utca nem véletlenül nevezi második Pinochetnek.

De megosztott manapság az amerikai társadalom is, ahol a legutóbbi választásokon a „rozsdaövezet” megalázott és hosszú időre elhallgattatott fehér munkásai lázadtak fel az országot régóta irányító politikai osztály, a politikai korrektség ellen. Sokak szerint ez a demokrácia győzelme, de alighanem közelebb áll az igazsághoz, hogy inkább annak válsága mutatkozik meg a másodosztályú polgárrá degradáltak lázadásában.

De ne menjünk ilyen messzire, hiszen a briteket Európában a brexit osztotta meg végletesen. Egy további törésvonalra mutatott rá a legutóbbi parlamenti szavazás, amelyben Boris Johnsonnal tartott a Munkáspárt egy része is, viszont ellene voksolt mindenki, aki nem angol. Így aztán könnyen lehet, hogy Nagy-Britannia elhagyja az Európai Uniót, ám ennek az lesz az ára, hogy elveszíti Észak-Írországot, Skóciát és Walest is.

A példákat még lehetne sorolni, de ezekből is látszik, hogy a széttartás erősödik a demokratikus világban. A mélyben meghúzódó ellentétek felszínre kerüléséhez sokszor elegendő a jegyárak emelése vagy a történelmi sebek feltépése. Az mindenesetre nagy önbizalomra vallott, hogy éppen a XX. századi megosztottság egyik jelképes alakját exhumálták Spanyolországban. Ez is megmutatta azonban, hogy a szembenállás magvai még mindig ott bújnak meg a lelkek mélyén.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/44. számában jelent meg október 31-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja jövő csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/44. számban? Itt megnézheti!

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Csatlakozzon hozzánk Patreonon

AZ ÉLET MEG MINDEN PODCAST – Sajó Tamás

Árnyék podcast – Mikor lépünk ki az EU-ból?