
Agyvérzés az egyik lehetséges oka Ferenc pápa hétfő reggeli váratlan halálának – írja az Ansa olasz hírügynökség jól értesült forrásokra hivatkozva.
Kevin Farrell bíboros hétfő délelőtt jelentette be a 88 éves egyházfő halálát, aki reggel 7:35-kor hunyt el a római Szent Márta házban. A Vatikán egyelőre nem közölt részleteket a halál pontos körülményeiről. A hírügynökség úgy tudja, az egyházfő halála nincs összefüggésben a kétoldali tüdőgyulladással, amivel az elmúlt hetekben kórházban kezelték, és amiből felépülni látszott. Állapota annyira javult, hogy húsvétvasárnap már részt vett a misén, bár nem ő celebrálta azt, sőt, J.D. Vance amerikai alelnökkel is találkozott.
A 88 éves korában elhunyt egyházfőért este fél 8-kor tartanak rózsafüzér imádságot a vatikáni Szent Péter téren Mauro Gambetti bíboros vezetésével. A pápaválasztó konklávé 15-20 napon belül ülhet össze, a lehetséges utódok között emlegetik Erdő Péter magyar bíborost is.