Ferenc pápa jobban, de még bent tartják
Ferenc pápa arcképével ellátott mécsesek Szent II. János Pál pápa szobránál a római Agostino Gemelli kórház épülete előtt  (Fotó: MTI/AP/Gregorio Borgia)

Javulóban van Ferenc pápa állapota, de még nem engedik ki a kórházból – olvasható a Szentszék csütörtök esti közleményében a Vatican News oldalán.

A közlemény szerint a szentatya jól aludt, csütörtök reggel légzési fizioterápián vett részt, majd délután, egy újabb fizioterápiás kezelés után imádsággal töltötte az időt, és dolgozott. A jelentések szerint a katolikus egyházfő túl van a nehezén, de egyelőre még nem hagyhatja el a kórházat, valamint a március 1-jére tervezett jubileumi audiencia is elmarad. A Szentszék szerint Ferenc pápa továbbra is jó hangulatban van.

Ferenc pápa február 14-én került kórházba, ahol kétoldalú tüdőgyulladást állapítottak meg nála. A február 9-i vasárnapi misén nem tudta végigolvasni beszédét, mert bronchitise volt.

Ferenc pápa a 2013-as megválasztása óta többször járt betegként a Vatikán szomszédságában található, katolikus Gemelli-klinikán, amelyet a pápák kórházaként ismernek. 2021 és 2023 nyarán vastagbél-divertikulózissal műtötték meg, 2023 tavaszán pedig légzőszervi megbetegedés miatt szorult kórházi ellátásra. A Gemelli-klinika tizedik emeletén található az úgynevezett pápai kórterem, amelyben II. János Pált és XVI. Benedek pápát is fogadták.