Ferenc pápa most stabil állapotban van
Ferenc pápa arcképével ellátott mécsesek Szent II. János Pál pápa szobránál a római Agostino Gemelli kórház épülete előtt (Fotó: MTI/AP/Gregorio Borgia)

„A Szentatya klinikai állapota ma stabil maradt, nem igényelt gépi lélegeztetést, csak nagy áramlású oxigénterápiát” – jelentette vasárnap este a Vatican News Ferenc pápa állapotáról, miután a katolikus egyházfőt 17. napja ápolják a Gemelli kórházban.

„A Szentatya vasárnap délelőtt szentmisén vett részt azokkal együtt, akik a kórházi tartózkodás ezen napjaiban ápolják, majd pihenés és imádság váltotta egymást” – szól a hivatalos közlés, megjegyezve, hogy „a kritikus állapot kockázata azonban továbbra is fennáll”.

A friss közlés lényegében megerősíti a legutóbbi hivatalos tájékoztatást, amely arról szólt, hogy a pápának nem voltak újabb hörgőgörcsös rohamai, nem volt láza sem és nem mutatkoztak újabb fertőzés jelei, ellenben evett, és folytatta a légzésfizioterápiát.