Ferenc pápa szentségtörőnek nevezte a háborút

Ferenc pápa szentségtörőnek nevezte a háborút

Ferenc pápa a hagyományos vasárnapi Úrangyala (Angelus) imádságot mond vatikáni lakosztályának a római Szent Péter térre néző ablakából 2022. március 20-án (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Claudio Peri)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Embertelen kegyetlenségnek és az emberi élet szentsége elleni támadásnak nevezte a civil lakosság ukrajnai szenvedését Ferenc pápa beszédében, amelyet a Szent Péter téren mondott el vasárnap.

Ferenc pápa az Úrangyala-imádság után mondott szavaiban hosszan beszélt az ukrajnai háborúról, mindenekelőtt fájdalmát fejezve ki az erőszakos agresszió folytatódása miatt. Értelem nélküli öldöklésről, naponta ismétlődő rombolásról és atrocitásról beszélt, amire „nincsen semmilyen igazolás”. Egyúttal a nemzetközi közösség összes szereplőjének cselekvését kérte a visszataszító háború leállítása érdekében. A katolikus egyházfő bírálta, hogy „rakéták és bombák hullanak civilekre: idősekre, gyerekekre, várandós nőkre”, megemlékezett a menekülésre kényszerülő több millió ukránról, valamint azokról, akiknek"lehetőségük sincsen a menekülésre és a bombák alatt maradnak meghalni segítség és védelem nélkül még az óvóhelyeken is.

Ferenc pápa embertelen és szentségtörő kegyetlenségről beszélt, amely az emberi élet szentségét sérti meg. Elmondta, hogy szombaton a Vatikánhoz közeli Gyermek Jézus római gyermekkórházba látogatott, ahol a háborúban megsebesült gyerekekkel találkozott.

A pápa azt mondta, egyedül az nyújt számára vigaszt, hogy a bombák alatt szenvedő lakosság mellett maradtak pásztoraik, katolikus papok és szerzetesnők, akikkel telefonon tartja a kapcsolatot. – Legyünk közel a mártír (ukrán) néphez konkrét elkötelezettséggel – kérte Ferenc pápa, aki szerint el kell kerülni a veszélyt, hogy „hozzászokjunk a háborúhoz és az erőszakhoz”, amiként nem szabad „belefáradni” a befogadásba sem. Kiemelten a gyerekek és nők védelmét szorgalmazta, elkerülendő hogy társadalmainkban „keselyűk” karmaiba kerüljenek.

A pápa emlékeztetett, hogy március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján Oroszországot és Ukrajnát felajánlja Szűz Mária Szeplőtelen Szívének. A vatikáni Szent Péter bazilikában tartott pápai szertartással egy időben Konrad Krajewski bíboros, pápai főalamizsnás Fatimában ugyanezt a felajánlást végzi el a pápa küldötteként.

Ferenc pápa vasárnapi beszédét a vatikáni biztonsági szolgálat adatai szerint harmincezren hallgatták a Szent Péter téren és környékén, ami a legmagasabb számnak számít a koronavírus-járvány 2020 februári kezdete óta.

A háborúról szóló, percről percre tudósításunkat ITT tudja elolvasni

(MTI)

Címkék: Ferenc pápa