Finnország felkészült egy esetleges orosz támadásra

Finnország felkészült egy esetleges orosz támadásra

Finn utcakép (Fotó: Unsplash)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

„Finnország évtizedek óta fel van készülve az orosz támadásra és kemény ellenállást tanúsítana, ha ez bekövetkezne” – nyilatkozta a brit Guardian-nek Timo Kivinen, a finn fegyveres erők vezetője. Mint elmondta, az ország jelentős katonai arzenállal rendelkezik, de hasonlóan fontos, hogy a finnek motiváltak lennének a harcra. A védelmi minisztérium májusban készített közvélemény-kutatása szerint a válaszadók 82 százaléka hajlandó lenne fegyvert fogni, ha hazáját megtámadnák.

Az északi ország két háborút is vívott az 1940-es években keleti szomszédja ellen, ennek során százezer finn vesztette életét, az ország pedig elveszítette területe tizedét. A finnek sokáig semlegesek voltak, ám az ukrajnai háború okozta aggodalmak miatt a közelmúltban (Svédországgal együtt) felvételüket kérték a NATO-ba. 

A semlegesség azonban nem jelentett tétlenséget, Finnország a második világháború óta magas szintű katonai készültséget tart fenn. Amint a fegyveres erők vezetője elmondta, az elmúlt időszakban szisztematikusan fejlesztették katonai haderejüket, pontosan az olyan típusú hadviseléshez igazodva, amit Oroszország Ukrajnában tart fenn. Az 5,5 milliós lakosú ország hadereje 280 ezer fő és további 870 ezer embert képeztek ki tartalékos katonának. Sok nyugati állammal szemben itt ugyanis nem törölték el a sorkatonai szolgálatot. 

Tüzérségi arzenáljuk is jelentős, sőt az egyik legerősebb Európában: 370 kilométer hatótávolságú cirkáló rakétákkal is rendelkeznek, a GDP 2 százalékát költik védelemre, ami magasabb arány, mint számos NATO-tagország hozzájárulása. 

A közelmúltban négy új hadihajót, valamint 64 F-35-ös vadászgépeket rendeltek az amerikai hadiipari óriástól, a Lockheed Martintól. Ezenkívül 2 000 drón megrendelését is tervezik, valamint akadályokat építenek az Oroszországgal közös, 1300 kilométer hosszú határra.

 

 

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – Háború és béke IKEA-színekben