Franciaország feloldja a Moderna tiltását, ami október 15-e óta volt érvényben, viszont harminc év alattiaknak továbbra sem javasolja a vakcinát – derült ki a The Local cikkéből. Az országos egészségügyi hivatal javaslata alapján harmadik és első oltásokra is elérhetővé válik újra a Moderna készítménye, viszont korábbi skandináv tanulmányokra hivatkozva fiataloknak nem ajánlják azt. Több északi ország arra figyelmeztetett ugyanis, hogy összefüggés lehet a fiatalok között tapasztalt szívizomgyulladás (miokarditisz) és az amerikai oltóanyag között. A fiatal férfiak különösen kitettek a kockázatnak egy még megjelenés előtt álló tanulmány szerint.
Egy másik francia tanulmány szerint a Moderna ötször nagyobb eséllyel vezet miokarditiszhez, mint a Pfizer. (Jelenleg elsősorban az utóbbit használják Franciaországban.) Júliusban az Európai Gyógyszerügynökség közölte, hogy kapcsolat lehet a szívizomgyulladásos esetek és a Moderna, illetve a Pfizer között is. Hozzátették viszont, hogy az ilyen esetek rendkívül ritkák, és úgy látják, az oltóanyagok előnyei jelentősebbek, mint a kockázataik.
Mindeközben a német oltási tanácsadó bizottság is kizárólag a Pfizert javasolta a harminc év alattiaknak. Ők is arra hivatkoztak, hogy ez ritkábban vezet szívizomgyulladásos esetekhez, mint a Moderna oltóanyaga. A STIKO bizottság szerdán adta ki ajánlását, eszerint pedig állapotos nőknek életkoruktól függetlenül kizárólag a Pfizert javasolják.