FAZ: furcsa kihallgatás zajlott a grúziai magyar konzulátuson
Fotó: Mézes László Róbert

A német Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) írta meg a Grúzia fővárosában élő magyar tudósító, Mézes László Róbert történetét, aki konzuli segítségért fordult a tbiliszi magyar konzulátushoz, azonban a személyes találkozóból állítása szerint egy kihallgatás-szerű kérdezősködés és fenyegetés lett.

A lapunknak is tudósításokat küldő Mézes december elején fordult a konzulátushoz, mivel a grúz ügyészség előtt lévő ügyében hónapok óta nem haladt a nyomozás. Mint arról mi is beszámoltunk, tavaly szeptemberben egy tüntetésen, tudósítás közben megtámadták a férfit a 2012 óta hatalmon lévő Grúz Álom pártjának irodája előtt, aki megsérült és kórházba került. A grúz hatóságok Mézest hivatalosan is az ügy sértettjének ismerték el. Ezután, december végén behívták egy személyes találkozóra az ottani magyar konzulátusra, hogy beszéljenek az ügyéről.

Mint Mézes a német lapnak elmondta, a konzulátuson a grúz ügyvédjével jelent meg, és először a magyar konzul fogadta őket, majd csatlakozott hozzájuk egy magát be nem mutató középkorú nő is, aki ezután a négyük jelenlétében úgy irányította a beszélgetést, mint egy kihallgatást, részletesen kikérdezve az újságírót lakhatási körülményeiről, beleértve azt is, hogy melyik médiumoknak dolgozik, ki fizeti őt, és ki fedezi a jogi költségeit. Mézes elmondása szerint a nő többször is azzal jött elő, hogy a magyar újságírót „Grúziában bármikor bebörtönözhetik”. Azt mondta, az ország „olyan, mint Törökország”, és hogy a külföldön dolgozó újságírók mindig „pengeélen táncolnak”. Mézes ügyvédje, Giorgi Tabatadze viszont arról beszélt, noha az ország nagyon autoriter, de még nem hasonlítható össze Törökországgal.

Mézes úgy érezte, hogy a két nő meg akarta őt félemlíteni: azt állították, könnyen előfordulhat, hogy egyszer csak eltűnik, a konzul pedig a végén még azt is állította, hogy életfogytiglani börtönbüntetést fog kapni. A tudósító elmondása alapján a találkozót vezető nőt nem találta meg a konzulátus honlapján feltüntetett munkatársak között. Neki az a feltételezése, hogy az egyik magyar hírszerző szolgálathoz tartozhatott – olvasható a lapban.

Az ügyvéd szerint a grúz ügyészség továbbra is figyelmen kívül hagyja a megkereséseit, például a tanúkihallgatásokra vonatkozóakat, sőt, még az ügyben keletkezett iratokhoz sem biztosítanak hozzáférést. Tabatadze szerint az ügy egyike azon sok esetnek, amelyekben a Grúz Álom erőszakot szervez ellenzéki tagok és újságírók ellen, majd az eljárást ezután elszabotálják.

A Grúz Álom Európából mostanra egyedül csak a magyar kormánypárttal ápol szoros viszonyt, mivel az elmúlt években komolyan megromlottak az európai és amerikai kapcsolatai, és az európai uniós csatlakozási tárgyalások is befagytak. A Frankfurter Allgemeine Zeitung kérdéseket küldött a magyar külügyminisztériumnak és a konzulátusnak a Mézes László Róberttel való találkozóval kapcsolatban, de egyikük sem válaszolt ezekre. Azóta a lengyel közszolgálati média TVP Info csatornája is publikált Mézes esetéről.