Görögországban fogták el a 26 éves magyar nőt, akit Európa-szerte csalás miatt kerestek

Görögországban fogták el a 26 éves  magyar nőt, akit Európa-szerte csalás miatt kerestek

O. Fruzsina (Fotó: police.hu)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Thessalonikiben sikerült elfogni a 26 éves O. Fruzsinát, akit többek közt nigériaiakkal közösen elkövetett csalássorozata miatt kerestek – derült ki a police.hu oldaláról.

Mint írták, a nőnek akkor veszett nyoma, amikor társait tavaly Ausztriában elfogták. Bűnlajstroma hosszúra nyúlik, hiszen szerepel benne emberkereskedelem, pénzmosás, jelentős értékre elkövetett csalás, betöréses lopás, de még közokirat-hamisítás is. Nevéhez fűződik az a csalássorozat is, melyet nigériaiakkal együtt követett el. Ennek során több külföldi cég hivatalos levelezéséhez jutottak hozzá, feltehetően egy víruson keresztül. Majd az eredeti céghez hasonló mailcímről az üzleti partnereknek olyan leveleket küldtek, melyekre kifizetési számlaként már a sajátjukat adták meg. Ezzel a módszerrel esetenként 500 eurótól egészen 40 000 euróig különböző összegekhez jutottak hozzá.

A nő ellen érvényben volt hazai, európai és nemzetközi elfogatóparancs is. Kereste őt a Debreceni Járásbíróság, a Debreceni Törvényszék, illetve körözést adott ki ellene a Felső-Ausztriai Tartományi Rendőr Igazgatóság is.

O. Fruzsina több hamis identitás mögé rejtőzve tűnt el a hatóságok látóköréből, és majdnem egy évig sikerült bujkálnia. Felkutatását az osztrák társszerv jelzése alapján kezdte meg a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda , ennek során sikerült kideríteni, hogy a nő huzamosabb ideje már biztosan nem tartózkodik Magyarországon, hanem külföldre szökött.

A beszerzett információk alapján célországként Görögország realizálódott. Ezért a magyar fejvadászok kapcsolatba léptek a görög társszervvel, és végül az osztrák-magyar-görög együttműködésnek meg is lett az eredménye. O. Fruzsinát 2022. szeptember 2-án Thessalonikiben a görög rendőröknek sikerült kézre keríteniük. Kiadatásáról a bíróság a későbbiekben fog dönteni.